Riasztó az útiköltség

Tőketerebes/Nagymihály. Noha 30-40 százalékkal országos viszonylatban a kelet-szlovákiai járásokban a legnagyobb a munkanélküliség, a magyarországi munkavállalás iránt kicsi az érdeklődés. „Ez a Tőketerebesi járásra is érvényes. A Bodrogközből néhány varrónő ingázik naponta Sátoraljaújhelyre.

Tőketerebes/Nagymihály. Noha 30-40 százalékkal országos viszonylatban a kelet-szlovákiai járásokban a legnagyobb a munkanélküliség, a magyarországi munkavállalás iránt kicsi az érdeklődés. „Ez a Tőketerebesi járásra is érvényes. A Bodrogközből néhány varrónő ingázik naponta Sátoraljaújhelyre. Korábban pár kőműves helyezkedett el a budapesti építkezéseken, de más érdeklődés nincs. Annak ellenére van ez így, hogy szoros kapcsolatban vagyunk a szomszédos sátoraljaújhelyi munkaközvetítő irodával és kölcsönösen tájékoztatjuk egymást a munkalehetőségekről” – mondta lapunknak Jozef Mondík a Tőketerebesi Járási Munkaügyi Hivatal igazgatója. A Nagymihályi járásban még ennél is kisebb az érdeklődés. Tavaly egy, az idén két egészségügyi nővér vállalt munkát Magyarországon, Királyhelmecről, illetve Nagykaposról. „A magyarországi munkavállalásra vonatkozó módosítások tehát bennünket nem igazán érintenek. Az érdektelenség okát abban látom, hogy az emberek nem hajlandóak lakóhelyüktől távolabb munkát és az utazással járó kiadásokat vállalni” – mondta Ján Frena, a Nagymihályi Járási Munkaügyi Hivatal igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?