<p>Budapest. Házi őrizetbe helyezte a négy halálos áldozatot követelő ittas járművezetés miatt első fokon, nem jogerősen hat év fogházra ítélt Eva Rezešová-Varholíkovát tegnap az ítélethirdetés után a Budapest Környéki Járásbíróság. Az ítélethirdetésen több tucat, nagyrészt szlovákiai újságíró vett részt.</p>
Rezešová már apartmanban van
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13851541492052_13.jpg.jpg?itok=ri3QcUkb)
ÖSSZEFOGLALÓ
A vádlott tavaly augusztus óta volt előzetesben, mert tavaly augusztus 21-én hajnalban ittasan, az M3-as autópályán, X5-ös BMW-jével mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy személyautóba. A Fiat Punto az ütközés után azonnal kigyulladt, a benne ülő két házaspár meghalt.
Rezešová ügyvédje arra hivatkozva kérte a fogva tartás megszüntetését, hogy – figyelembe véve a 15 hónapos előzetest és a kiszabott szabadságvesztés harmadolásának lehetőségét – már csupán 2 év 8 hónap van hátra a büntetésből. Ám a bíróság elrendelte Rezešová házi őrizetét, amelyet egy, a Budapesten erre előkészített ingatlanban kell töltenie, és nyomkövetőt kell hordania. Rezešovának a 19 ezer eurós perköltséget is meg kell fizetnie.
Rezešová anyja a tárgyalás után fellélegzett, s azt mondta a mellette ülőknek: „Ez szuper!” Az ügyészség azonnal fellebbezett, nemcsak az ítélet, hanem az előzetes letartóztatás megszüntetése ellen is. Ez utóbbi azonban nem jogerősen is végrehajtható, így a vádlottról nyomban levették a bilincset.
Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az ítélet lehetne súlyosabb is. Az ügyvéd hozzátette: az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi kártérítési felelősség egy másik eljárásban lesz megállapítható. (ke, dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.