Remišová: Az uniós támogatásokat hosszú távra szóló projektekre fordítjuk

remisova k

A következő pályázati időszakban 107 millió eurót szánnak Csehország és Szlovákia közös, határokon átívelő projektjeire az Interreg Szlovákia-Csehország program keretén belül. A projektek célja az életminőség javítása a két ország közös határa mentén. Erről Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős ügyvezető miniszter tájékoztatott Ivan Bartoš cseh regionális fejlesztési miniszterrel.

Remišová szerint már áprilisban kiírják az Interreg Szlovákia-Csehország program első pályázati felhívásait. A cseh partnerekkel együttműködve hat felhívást tesznek közzé 60 millió értékben. „Az uniós támogatásokat olyan projektekbe fektetjük, amelyek valós és hosszútávú hatással lesznek az emberek életére, úgy, hogy közben javítják a határ mentén élők életminőségét” – hangsúlyozta Remišová.

A 107 milliós csomagból 26 millió eurót költenek a környezet védelmére és a klímaváltozás hatásainak az enyhítésére. Ebből fogják fedezni az árvízvédelmi gátak építését, továbbá az árvíz és az erózió okozta károk helyreállítását.

„Az ország és a környezet védelme céljából két 15 milliós felhívást teszünk közzé. Ezenkívül 30 millió eurót szánunk a közös kulturális örökségünk és a műemlékek védelmére, illetve az idegenforgalom fejlesztésére. Tíz milliót költünk a helyi önkormányzatok együttműködésére” – tette hozzá az ügyvezető miniszter asszony.

Bartoš szerint az Interreg program új pályázati időszaka az elmúlt évek sikeres együttműködését folytatja. Példaként a műszaki képzettségű diákok jobb érvényesülési lehetőségeit célzó programot, valamit a határ menti területek ökológiai stabilitását segítő projektet emelte ki.

„Az Interreg projektek határ menti fejlesztési programként tényleg beváltak. A következő időszakban Csehországban a Dél-morvaországi, a Zlíni és a Morva-sziléziai kerület, Szlovákiában pedig a Trencséni, Nagyszombati és a Zsolnai kerület projektjeit fogják támogatni” – tette hozzá Bartoš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?