Reklámstop: főút mentén nem lehet óriásplakátot elhelyezni

Pozsony |

<p>Januártól új szabályok vonatkoznak majd az óriásplakátok kihelyezésére; a parlament ugyanis kedden elfogadta az építési törvény módosítását.&nbsp;A lapunk által megszólított reklámszakértő szerint a törvény az utak mentén található plakátok legfeljebb 10&ndash;20 százalékát fogja eltüntetni, a városokban változásra nem lehet számítani.</p>

Az új szabályozás szerint a lakott területen kívül húzódó autópályák, gyorsforgalmi utak és nemzetközi forgalmat is lebonyolító elsőrendű utak mentén húzódó százméteres zónában tilos lesz óriásplakátot kihelyezni.

Azokat a plakátokat, melyek jelenleg ebben az övezetben vannak, viszont csak 2017 január 1-jéig kell majd eltávolítani, tehát csak a következő parlamenti választások után.

A reklám: építmény

A törvény reklámfelületről reklámépítményre változtatta az óriásplakátok meghatározását, hogy kihelyezésüket az építési törvénnyel tudják szabályozni. Nagyságuk alapján ugyanakkor három csoportba osztották a reklámfelületeket.

Az első csoportba tartoznak azok, amelyek felülete legfeljebb 3 négyzetméteres, második csoportba a 3–20 négyzetméter közöttiek kerülnek, a harmadikba pedig a 20 négyzetméter felettiek, az építési engedély illetékét a csoportoknak megfelelően szabják meg.

Azok a jelenlegi óriásplakátok, amelyek korábban nem estek az építési törvény hatálya alá, mivel nincsenek a földhöz rögzítve, a módosítás szerint reklámépítményeknek minősülnek, és engedélykötelesek lesznek. Ez a kötelesség nem vonatkozik majd minden reklámfelületre, például a villanyoszlopokra vagy lámpákra kihelyezett plakátokra.

A városokban szabad a pálya

Patrik Zajíček grafikus, reklámszakértő szerint inkább a városokban található reklámfelületeket kellett volna korlátozni.

„Az utak mentén nincs annyi plakát, mint a városokban. A fővárosban néhány utcán annyi a reklámtábla és az óriásplakát, hogy gyakran az épületeket sem lehet látni. Az elfogadott törvény csupán a plakátok kis részét fogja eltüntetni, a nagyobb ügynökségek majd a százméteres területen kívül állítják fel a korábbinál jóval nagyobb reklámfelületeiket, hogy az útról jobban lehessen látni a hirdetést” – mondta a szakértő azzal, hogy a reklámok túlnyomó többsége így is a városokban van, ott pedig különösebb változásra nem lehet majd számítani.

Egyszer már megpróbálták

A tegnap elfogadott törvénytervezetet Renata Zmajkovičová és Igor Choma smeres képviselők terjesztették elő. Hasonló javaslattal próbálkoztak már 2012-ben is, akkor még 250 méteres tilalmi zónát javasoltak az utak mentén városokon kívül, városban pedig 80 méteres zónát. A szavazás előtt a javaslatot végül visszavonták – a hivatalos tájékoztatás szerint a Smer képviselőinek javaslatára, lapértesülések szerint viszont a lobbicsoportok nyomására. A reklámügynökségeknek, illetve a reklámfelületek tulajdonosainak hatalmas érvágást jelentett volna, ha a városokban található utak mellől 80 méteres sávban kitiltják a plakátokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?