Régiók bemutatkozása

Az Európai Unió új tagországai közül másodikként a magyarországi régiók tartanak bemutatkozó rendezvénysorozatot március 14-e és 18-a között Brüsszelben, az EU intézményei közé tartozó Régiók Bizottságában. Az eseményen Agócs István, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is részt vesz.

Az Európai Unió új tagországai közül másodikként a magyarországi régiók tartanak bemutatkozó rendezvénysorozatot március 14-e és 18-a között Brüsszelben, az EU intézményei közé tartozó Régiók Bizottságában. Az eseményen Agócs István, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is részt vesz. A kiállításon és konferencián megnyitó beszédet mondott Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter. A négy napos rendezvény keretében egyebek mellett konferenciát tartanak a fenntartható turizmusról, a romák esélyegyenlőségéről, a regionális versenyképességről, az átfogó téma pedig a tudásalapú társadalom lesz. Az egyedülálló szakmai rendezvényre a több mint 200 magyar résztvevő mellett uniós szakemberek, európai parlamenti képviselők és más fontos partnerek is meghívást kaptak. A találkozó lehetőséget teremt az első közép-európai tudásalapú program, a „Talentis” bemutatására is, amelynek keretében a tervek szerint 15-20 év alatt mintegy 300 projekt megvalósulásával 12 milliárd eurónyi befektetést hajtanak végre a Budapest közelében létrejövő „magyar Szilikon-völgyben“. A szakmai eseményeket kiállítás, illetve világzenei koncert egészíti ki. (KGY)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?