Régi bányavárosok aranya

Szklenófürdőn a háromból csak az egyik medencébe engedtek be minket, itt is csak egy óráig lubickolhattunk, és meglehetősen borsos beugróért. A nagy belmagasságú, régi épület minden kellékében egy század eleji fürdőt idézett. A kétszobányi medence vize jó meleg volt, még a bejáratnál kaptunk egy jókora lepedőt, és mivel a koedukált átöltözés miatt elszakadtam a feleségemtől, most derült ki, mennyire kiszolgáltatott vagyok nélküle, ugyanis a szlovák kabinos hölgy folyamatosan beszélt hozzám szlovákul. Mivel én egy kukkot sem értettem a szóáradatból, kétségbeesetten visszahívtam életem párját, aki már szlovák tudásával együtt a függönyként is használt lepedők mögé rejtőzött. Tolmácsom segítségével a házirendet gyorsan megértettem, és felvilágosultan mehettem átöltözni. Ebbe a medencébe sem engednek be túl sok vendéget, ez az öltözőszekrények számából is következik, talán 6-8 lehetett női és férfi oldalon egyaránt. A fürdés végén becsavartam magam a lepedőbe, és lefeküdtem az öltözői szekrények előtti priccsre. Két fekvőhely volt a szekrények előtt, az egyiken én relaxáltam, hűltem le a megfelelő hőmérsékletre, a másik fekvőhelyen két nagy darab ember, apa és felnőtt fia öltöztette egymást, így helyhiány miatt néhány sietős férfi a női öltözőben kapkodta le magáról a ruhát, a hölgyvendégek hangos nemtetszésére. Már az autóban ülve éreztük, milyen kellemes hatással volt ránk a szklenófürdői víz. Kár, hogy nem költenek rá többet, szépen fel lehetne újítani, ki lehetne bővíteni a medencéket, és egy-két panzió, meg szálloda is elkelne ide. Késő délután lett, mire körmöcbányai szállásunkra értünk, a Hotel Veterník mindenes munkatársai régi ismerősként üdvözöltek bennünket, és szlovákul tudó feleségemet szívesen tájékoztatták mindenről. Még egyszer körbesétáltunk a szép kisvárosban, búcsúzóul megcsodáltuk a Hold korongját, amely ott díszelgett a főtér házai fölött. A hazafelé vezető úton Garamszentbenedeket (Hronský Beňadik) mindenképpen útba kellett ejtenünk. Az innen származó Úrkoporsót és más, értékes egyházi oltárképeket, festményt az esztergomi Keresztény Múzeum kincsei között már megismertem, ezért a kolostorra is kíváncsi voltam. A talán legrégibb bencés apátságba még I. Géza király telepített szerzeteseket, akik a nagybirtok mellé aranybányát is kaptak. Nagy szívfájdalma az ittenieknek (ahogy tolmácsom-feleségem egy szlovák szerzetestől megtudta), hogy az Úrkoporsót nem adja vissza nekik az esztergomi Keresztény Múzeum. Az Úrkoporsó egyébként egy körmöcbányai fafaragó műhelyében készülhetett 1480 körül. A főkapu gyönyörű kőfaragásainak gazdagsága a jáki templomét idézi, a templombelső is csodálatos. Szerencsénk volt, hogy beengedtek, persze, csak azért, mert éppen a vasárnapi misére érkeztünk. A bejáratnál még figyelmeztetett a templom kulcsának őrzője, hogy ötszáz korona büntetést kell fizetünk, ha fényképezni vagy videózni merünk. Don Bosco szalézi szerzetesei laknak ma a történelmi falak között.

Mindenkinek ajánlom, tegyen minél több kirándulást Szlovákiába, fedezze fel közös történelmünk csodálatos kincseit. De az is fontos, hogy a kirándulás előtt feltétlenül szerezzen be magának egy szlovákul jól beszélő feleséget.