Rágógumi

Először gyermekkoromban találkoztam vele a félpengős ponyvaregényekben, amelyekből hetente kettőt-hármat is elolvastam. Minden vadnyugati revolverhős rágógumit rágott, miközben kemény öklével leterítette az ugyancsak gumit rágcsáló banditavezért. Mindent magam elé tudtam képzelni: a coltokat, lasszókat, ranchokat, a karcsú cowboyokat — csak a rágógumit nem.

Ezután teljesen váratlanul a Vadnyugatról hozzánk is megérkezett a rágógumi. Milyen utat járt be, hogyan repülte át az Óceánt, nem tudom, jómagam csak akkor vettem észre a jelenlétét, amikor valahol, azt hiszem, a galántai vasútállomáson, hozzáragadtam a padhoz. S mivel a vonatom legalább egy órát késett, a padon „felejtett” rágógumi jóvoltából nemcsak odaragadtam, hanem szinte odaszáradtam a padhoz. A pad szilárdabb anyagból készülhetett, mint a nadrágom, erre abból a lyukból következtettem, amely e fontos ruhanemű hátsó részén keletkezett, midőn vonatom megérkezésekor afféle „Evoé!” kiáltással villámgyorsan felugrottam. (A padon nem maradt lyuk utánam.)

Később — már családapai minőségben — gyakran kaptam megbízást a fiaimtól: vásároljak nekik a városban — ha már a dohányzást tiltom — cigaretta alakú rágógumit. Mint példás családfő teljesítettem utasításaikat, de utána elmagyaráztam nekik, hogy rágcsálás közben engem nagyon emlékeztetnek a kérődző zsélyi tehenekre.

Ezeket a sorokat a Komárom felé vágtató vonat egyik fülkéjében írom. Nem tehetek egyebet, írnom kell. Hogy miért? Az előbb gyönyörködni kezdtem a kedves, sík vidékben, a sarjadó vetés haragoszöld hullámzásában, de egy velem szemben ülő fiatalember tönkretette az élményeimet. Itt ül, szemben velem, rágógumit rág, mint John Sheridan, a vándorseriff, és teljesen szétrágja a gyönyörű tájat. A kedves csallóközi fűzfák bánatosan hasadnak ketté, ahogy a hosszú hajú fiatalember állkapcsa ráharap a gumira. Olvasni is próbáltam, de a fiatalember egyszerűen kettéharapta Tóth László legújabb verseskötetét.

Más helyre nem ülhetek, mert tele van a fülke.

Zs. Nagy Lajos

(A Rendetlen napló című kötetből, 1985)