Radičová és Fodor is elutasítja a gyűlöletet

Komárom |

<p>Az Erzsébet híd észak-komáromi hídfőjénél olvasta fel közös nyilatkozatát, párbeszédre szólító felhívását Iveta Radičová, az SDKÚ-DS parlamenti képviselője, valamint Fodor Gábor, a magyarországi SZDSZ elnöke, országgyűlési képviselő. Mint fogalmaztak: „egymással összefogva utasítjuk el az országaink közötti erőszak és gyűlölet minden formáját, és hitet teszünk amellett, hogy nemzeteinknek békében és barátságban kell élniük.”</p>

Radičová jelképesnek nevezte, hogy a két országot összekötő hídon találkozott magyar kollégájával. „Bízunk benne, hogy találkozónk inspirációként szolgál mások számára is a határ mindkét oldalán” – jelentette ki. Fodor Gábor kifejtette: gátat kell vetni minden szélsőséges megnyilvánulásnak, amelyek csak ártanak a Szlovákiában élő kisebbségeknek. A két ország közti jelentől különbségnek nevezte, hogy míg Magyarországon a szélsőségesek parlamenten kívüli, marginális csoportosulásokat alkotnak, addig Szlovákiában olyan kormánykoalíció van hatalmon, amely együttműködik a nacionalista erőkkel. Fodor rossz jelnek tekintené, ha a magyar fél nem kapnak mindenre kiterjedő magyarázatot a dunaszerdahelyi focimeccsen történtekre. „A rendőri beavatkozás a futballhuligánok ellen szükségszerű. Azt, hogy ebben a konkrét esetben megfelelő volt-e a beavatkozás, annak kivizsgálása a rendőrségre tartozik. A bizonyítékokat viszont mindenképpen a nyilvánosság elé kell tárni” – fűzte hozzá Radičová. A két politikus találkozóján részt vett Bastrnák Tibor, Észak-Komárom, valamint Zatykó János, Dél-Komárom polgármestere és Bugár Béla, ay MKP képviselője is. (vkm)

A rendezvényről szóló részletes tudósítás az Új Szó szerdai nyomtatott kiadásában olvasható.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?