Rács mögött marad Kočner

Marián Kočner
Pozsony |

Döntött a bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) Marian Kočner szabadlábra helyezési kérelméről – a hírhedt vállalkozó marad a hűvösön.

A bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) bírója úgy döntött, hogy a váltóhamisítással gyanúsított Marian K. vállalkozó letartóztatásban marad. A Speciális Büntetőbíróság már csütörtökön (11. 15.) meghozta a döntést, de a határozatot csak kedden juttatták el a Különleges Ügyészi Hivatalnak (ÚŠP) – értesítette a TASR-t kedden Jana Tökölyová, a Különleges Ügyészi Hivatal szóvivője.

„Megkaptuk a Speciális Büntetőbíróság bírójának határozatát, amelyből kiderül, hogy elutasították Marian K. szabadlábra helyezési kérelmét, valamint az óvadék lehetőségét" – mondta a szóvivő.

A szóvivő elmondása szerint a vállalkozó azért marad letartóztatásban, mert előfordulhat, hogy folytatná a gazdasági jellegű illegális tevékenységet, tekintve, hogy már eddig is öt ilyen jellegű gyanú merült fel vele kapcsolatban.

„A Speciális Büntetőbíróság csak az után hozza nyilvánosságra a határozatot, hogy megkapta az igazolásokat arról, hogy minden érintett fél átvette a határozatot" – árulta el a TASR-nek kedden Katarína Kudjáková, a Speciális Büntetőbíróság szóvivője.

Marian K. vállalkozó jelenleg a Markízával kapcsolatos, 70 millió euró értékű váltók miatt van előzetes letartóztatásban. A televízió értékpapírok hamisítása miatt tett feljelentést Marian K. és Pavol R. ellen. A Markíza szerint a váltók hamisak, szerintük ugyanis sem a televízió könyvelésében, sem a váltók előző tulajdonosának könyvelésében nem szerepelnek. Marian K. letartóztatását június 28-án rendelte el a Legfelsőbb Bíróság.

Kapcsolódó cikkünk

Marian K. most másodszor kísérelte meg elintézni a szabadlábra helyezését.

A Speciális Büntetőbíróság bírójának nagyjából két és fél óráig tartott döntést hoznia. A vállalkozó védői valószínűleg fellebbezni fognak az elsőfokú bíróság döntése ellen, az ügyben így ismét a Legfelsőbb Bíróság hozhat ítéletet.

Marian K. nem kívánt részt venni a csütörtöki tárgyaláson. „A gyanúsítottnak jogában áll eldönteni, hogy részt vesz-e a kihallgatáson vagy nem. Mivel úgy ítéltük meg, hogy az ügyfelemnek nincs mit hozzátennie a kérdéses ügyhöz, nem jelent meg az említett kihallgatáson" – mondta Michal Manzák, Marian K. védőügyvédje.

Martin Pohovej szerint, aki a vállalkozó másik védője, azért kérvényezték az ügyfele szabadlábra helyezését, mert szerintük az érintett szervek nem tisztességesen járnak el Marian K. ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?