Quimby: Family Tugedör

Az alkoholnak és a drognak olykor jótékony hatása is lehet. Még mielőtt megköveznének a kijelentésemért, gyorsan kifejtem, mire gondolok. Nagyrészt a frontember, fő szövegíró, Kiss Tibor egészségi és mentális problémái kellettek ahhoz, hogy a Quimby ott tartson, ahol ma tart, Magyarország szűk zenei elitmezőnyébe tartozzon. Ilyen kiváló szövegeket, már-már verseket csak az tud írni, aki megjárta a poklok poklát. Ha kételkednek a megállapításomban, hallgassák végig figyelmesen az együttes legutóbbi stúdiólemezét, a Kilégzés címűt.

A Quimby halad előre a kikövezett úton, fejlődése minden szempontból látványos, és még csak tizenöt év van mögötte – szünettel. A karrierje példaértékű, egy „normális” zenei pályafutás többé-kevésbé így van megírva a nagykönyvben. Sokáig a könnyűzene peremén helyezkedett el, a híre szájhagyomány útján terjedt. Aztán szép lassan a szakma és a közönség is felfedezte, olyanynyira, hogy ma már mindenki szuperlatívuszokban beszél róla, és stabil rajongói bázissal rendelkezik.

Még mielőtt rátérnénk a zenekar karrierösszegző kiadványára, menjünk vissza a közelmúltba. 2003 februárjának utolsó napján fantasztikus hangulatú koncerten voltam Budapesten, az Erzsébet téri Gödör Klubban. Azóta sem volt hasonló koncertélményem. Utólag belegondolva, furcsa, hogy jól szórakoztam, hiszen a főszereplő, a Quimby éppen búcsúzott a közönségtől, bár egyáltalán nem volt tapasztalható a búcsúkoncert-hangulat, senkinek sem jutott eszébe, hogy valójában siratni jött. Igaz, az együttes csak átmenetileg függesztette fel tevékenységét, a folytatás akkor mégis eléggé bizonytalannak tűnt, a szünet időtartama is határozatlan maradt. Kaptunk valami elfogadható választ arra, hogy miért kell abbahagyni, közben a háttérben ment a sugdolózás az énekes-gitáros, Kiss Tibor egészségi-mentális problémáiról, ami kétségkívül hitelesebb magyarázat volt a váratlan búcsúra. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, pedig – furcsa mód – még örültünk is volna neki, egyértelművé tette volna, hogy nincs feszültség a tagok között, és valóban kényszerpihenőre van szükség. A fiúk – lévén, képzett zenészek – természetesen a szünet alatt is feltalálták magukat. A billentyűs, Balanyi Szilárd szólóban próbálkozott, az ütőhangszeres-rapper, Varga Livius az addigi hobbizenekarát, a hiphopos alapokból építkező A Kutya Vacsoráját helyezte előtérbe, és a többiek is zenélgettek különböző formációkban, a dobos, Gerdesits Ferenc többek között A Kutya Vacsorájában. 2004 őszén lélegezhettünk fel végre – a fiúk ekkor jelentették be hivatalosan az újrakezdést, és decemberben dupla koncerttel tértek vissza ott, ahol abbahagyták, a Gödör Klubban. A 2005 nyarán megjelent Amikor én még kissrác voltam című, az Illés előtt tisztelgő albumra zseniálisan átdolgozták a zenekar A lány és a csavargó című dalát, emellett megírták a Puskás Tamás által rendezett Shakespeare-előadás, a Vidám Színpadon bemutatott Vízkereszt zenéjét, és ők is adják elő minden alkalommal. A fellélegzés után a rajongók és a szakma egyaránt lélegzet-visszafojtva várta a folytatást, az együttes új stúdiólemezét. 2005 novemberében végre kifújhattuk a levegőt, Kilégzés címmel került a boltokba a várva várt korong. Még az előző albumokon is túlmutat, ez Tibiék eddigi legkiforrottabb, legnyitottabb és legváltozatosabb munkája, hemzseg az újszerű utakat kereső, néhol egyenesen meghökkentő zenei megoldásoktól. A dalszövegek szokás szerint gazdag képi fantáziát sejtető és igénylő strófákból állnak, általában a sorok közt megbúvó burkolt mondanivalóval. A korábbi lemezekkel összehasonlítva a zúzós és közepes tempójú szerzeményekből, popdalokból kevesebb szerepel rajta, a lassúbb, balladisztikus felvételek vannak túlsúlyban. Az utolsó dal öszszegzi a frontember előző időszakát, és tulajdonképpen az albumot is. A mandolinon előadott Viharon túl, szélcsenden innen egy önvallomás, és megerősíti a korábban említett szóbeszéd bizonyosságát. A Kilégzésről hét felvétel más átdolgozásban szerepel az említett színházi produkcióban, amelyért a zenekar Érték-díjat kapott a zenei kategóriában. A 2002 óta évente kiosztásra kerülő elismerést azon művészek részére hozták létre, akik nincsenek a kereskedelmi média reflektorfényében, viszont a saját területükön kiemelkedőt alkotnak. A Quimbyre mindkét megállapítás érvényes: a média hanyagolja, holott – nem túlzás – Magyarország egyik legjobb együttese. Néhány éve már fel-felbukkant egy-két dala a legnagyobb kereskedelmi rádiók zenei étlapján is, igaz, elsősorban remixváltozatban, és a mostaniakat valamiért ismét ignorálják.

A Family tugedör című, CD-t és DVD-t tartalmazó születésnapi karrierösszegző kiadvány a zenekar tizenöt évét zárja le. A CD-n tizenhét korábbi szerzemény kapott helyet (az együttesen belüli szavazás alapján lettek kiválasztva), kiegészítve két új felvétellel: a Fekete Lamoure és az Unom címűekkel. Érdekesség, hogy a fiúk nem nyúltak vissza az első két nagylemezig, a ’97-es Diligrammot is mellőzték, a legtöbb dal, szám szerint hat, a Kilégzésről való. Igaz, a zenekart jelenleg ezzel a tizenkilenc felvétellel lehet leginkább prezentálni – bár, általuk nem kapunk átfogó képet az elmúlt tizenöt esztendőről. A gazdag tartalmú DVD-n négy különböző helyen és időben rögzített koncert részletei láthatók 2.1-es hangminőségben, valamint további régi és újabb hangulatképek elevenednek meg dokumentarista keretbe foglalva. A két kiadványt a tokban egy söralátét választja el, rajta a köszönőlistával.

A Quimby létezése nagy áldás az igényes zene rajongóinak, és biztos vagyok abban, hogy az együttes még koránt sincs a csúcson. Tizenöt évvel a háta mögött most már jöhet a sok-sok izgalommal kecsegtető kamaszkor.