Problémamentesen kezdődtek, panaszosan folytatódtak a választások

Pozsony |

<div>Egy sereg választási panasszal kezdte munkáját a Központi Választási Bizottság. A választások egyébként rendben megkezdődtek.</div><div>&nbsp;</div>

Probléma nélkül kezdődtek a megyei választások ma reggel. Hét órakor az ország mind az 5932 szavazóhelyisége kinyitott. Csak egy településen, a privigyei járásbeli Lazányban (Lazany) kérvényezték, hogy 6 órakor nyithassanak. A választásokat korábban kezdeni lehet, de 22 órakor mindenhol be kell fejezni. A Központi Választási Bizottság arra kér mindenkit, aki szavazatvásárlással találkozik, hogy haladéktalanul értesítse a rendőrséget. A járőrök minden szavazókör közelében ott vannak.  A KVB ma reggeli ülésén több, elsősorban a megyefőnökjelöltekre benyújtott panasszal is foglalkozott. Az esetek egy részében megállapították, hogy nem illetékesek, ezeket az illetékes szerveknek továbbították. Štefan Škrabák, a KVB elnöke nem mondhatott konkrét példákat, mivel kampánycsend van. Eva Chmelová, a KVB jegyzője elmondta, a panaszosok álságos kampánypraktikákra, törvénytelen pártfinanszírozásra, és törvénytelennek tűnő közvélemény-kutatásokra panaszkodtak. (SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?