Próbáljunk egész évben szeretni – ne csak most

„Nem akarok szentbeszédet tartani, szenteket emlegetni, mert az manapság már nem vonzó, de időnként érdemes elgondolkodni az erkölcsi értékeken, a boldog házaséleten, a szülő és a gyermek kapcsolatán.” Somogyi Tibor felvételeRohanó, egyre inkább elanyagiasodó világunkban milyen üzenete van, illetve van-e üzenete a karácsonynak?

Éppen azért, mert elanyagiasodott világban élünk, nem csak karácsonykor kellene keresni a lelki értékeket. Nem elsősorban a vallásra, hanem az erkölcsre gondolok. A mai fiataloknak mások az ideáljai, és időről időre nem árt felhívni a figyelmüket követésre méltó példákra.

Például?

A kérdésre a vallás ad választ. Jézusban egy szerető, jóságos Istent ismerhetünk meg, aki szépre, jóra tanítja az embereket. Nem akarok szentbeszédet tartani, szenteket emlegetni, mert az manapság már nem vonzó, de időnként érdemes elgondolkodni az erkölcsi értékeken, a boldog házaséleten, a szülő és a gyermek kapcsolatán. Jézus keresztény szellemben tanította az embereket, és az egyház az ő tanítása nyomán kétezer éve hirdeti az értékeket – sajnos, elég gyengén, néha sokkal hangosabban is tehetné, hogy a fiatalság ne csak a szeretet ünnepén nyilvánítsa ki szeretetét, hogy karácsony ne üresen tátongó ünnep legyen, hanem egész évben aktívan szeressünk. Ez nem anyagias szeretetet, egyetlen karácsonyestét és hangulatos vacsorát, ajándékozást jelent, nem is arról van szó, hogy reggeltől estig imádkoznunk kell. Isten úgy szerette a világot és az embereket, hogy a fiát küldte hozzánk, ő hozott közénk igazi szeretetet. Nem tudunk csodát tenni, mint Jézus, de tudunk szeretni és együtt érezni másokkal, képesek vagyunk néhány kedves mondattal simogatni a lelkeket. Próbáljunk úgy élni, hogy amit teszünk, azt úgy tegyük, hogy segítsünk embertársainknak. A keresztény elveket és szellemet nem a templomban kell meghallgatni, hanem próbáljuk megélni a mindennapi életben. Például az orvos sem azt mondja betegének, hogy imádkozzon három miatyánkot és meggyógyul, hanem ő is el tud beszélgetni, tud valami biztatót mondani, amiért érdemes meggyógyulni. Ezek apróságok, de nagyon fontosak...

Laci bácsi egész évben erőt ad másoknak, önzetlenül szeretetet osztogat, karácsonykor, a szeretet ünnepén mégis egyedül van.

Megszoktam, és különben is nagyon elfoglalt vagyok. Szenteste három helyen is karácsonyi misét tartok, megpróbálok azoknak örömet szerezni, akik eljönnek a templomba. Igyekszem úgy megoldani, hogy mindenhol ott lehessek, egyik faluból gyorsan átmegyek a másikba, segítek, ahogy tudok. Néha öt-hat település is jut rám, és nekem ez igazán örömet okoz. Utána fáradt vagyok, és már megszoktam, hogy karácsonykor inkább adok, mint kapok. Ugyanakkor az, hogy látom az örömet az emberek arcán, nekem is örömet okoz.

Amikor fáradtan hazamegy, várja-e meleg ünnepi vacsora? Szenteste ki főz Laci bácsinak?

Senki. Van egy család Szalkán, amelyhez néha-néha ebédelni járok, törődnek velem, el szoktam menni egy órácskára, időnként vacsorázni is. De a nevelt lányom, Jutka is meg szokott látogatni. Az öcsém gyermekét ötéves korától ugyanis én neveltem, amit ő úgy igyekszik meghálálni, hogy egy kis családi örömet biztosít nekem. Ez más papnak nem adatott meg, nekem ebben is részem van, ezért sohasem bántam meg, hogy Jutkát magamhoz vettem. Csodálatos szeretetben volt és van részem.

Karácsonyfát szokott állítani?

Mindig van egy kis karácsonyfám, sőt a múlt héten az egyik hívemnek az eszébe jutottam, és kaptam egy karácsonyi koszorút, úgyhogy megpróbálok egy kis karácsonyi hangulatot varázsolni a lakásba.

A gyerekkori karácsonyokból mi maradt meg az emlékezetében?

A karácsony nálunk mindig nagyon szép volt. Azért is, mert négyen voltunk fiútestvérek, nem túl nagy korkülönbséggel. Akkor nem adtak nagy ajándékokat, hiszen négy gyereket felnevelni nem volt könnyű, de valami apróság mindig jutott a fa alá. Édesanyám megfigyelte, kipuhatolta, mit szeretnénk, de az igazat megvallva: nem voltak nagy vágyaink. Karácsonykor az volt a legszebb, hogy együtt volt a család, közösen vacsoráztunk, imádkoztunk a fa előtt, megköszöntük a Jóistennek a szeretetét.

Nem hiányzott egy lánytestvér?

Talán jó lett volna, mert amikor édesanyám megbetegedett, reumát kapott, a végén tolókocsiban kötött ki, és bizony az asszonyi dolgokat is nekünk, fiúknak kellett csinálnunk – például a konyhában segédkeztünk, de később, amikor pap lettem, jól jött, hogy ilyesmihez is értek.

A régi szokásokból megőrzött-e valamilyet?

Persze: van karácsonyfám, és ha ahhoz a bizonyos családhoz elmegyünk Jutkával, akkor elfogyasztjuk a megszokott vacsorát, együtt imádkozunk a fa előtt. Körülüljük a karácsonyfát és beszélgetünk. Mesélünk a múltról, az unokák pedig csak hallgatnak, mert ők már egészen más világban élnek, de így próbáljuk továbbadni azt, ami szép volt. Voltak nagyon nehéz, háborús karácsonyok is, de valahogyan mindent átvészeltünk, és csak a szép maradt meg bennem.

Pedig az emlékek között ott van egy, a csehországi száműzetésben, a deportált magyarok körében töltött karácsony is...

Az is szép volt. Biciklin jártam a falvakat, akkor is három helyen miséztem...

Karácsony éjjel, hóban, fagyban, idegenben kerekezett egyik faluból a másikba?

Fiatal voltam, és már a faluk nevére nem emlékszem, de biztosan három helyen is voltam. Elég nagy távolságra estek egymástól, de meg tudtam úgy egyezni az emberekkel, hogy mindenkinek jó legyen, és időben odaérjek a misékre. Éjféli mise is volt. Mindig tele volt a templom. Nemcsak egy faluból jöttek az emberek, hanem a környékről is összejöttek – biciklin vagy gyalog – a száműzöttek. Kicsit elbeszélgettünk, meghatódtak, megkönnyebbültek, és bár fizikailag idegenben voltak, lélekben mindenki hazalátogatott. Jó érzés volt látni az örömet a szemekben, a mosolyt az arcokon. Hideg volt, fáradt voltam, de megérte, mert legalább egy kis erőt és reményt adhattam az elkeseredetteknek, és sokaknak ott is, cseh földön is tudtam szép karácsonyt varázsolni. A Jóisten nem tesz csodát minden kérésünkre, de valahogyan erőt ad.

A kérésekről jut eszembe: karácsony előtt sok gyermek ír levelet a Jézuskának, sokan fogalmazzák meg kéréseiket. Mi a véleménye erről az egyháznak? Önt mint papot nem zavarja, hogy levélben kérnek ajándékot Jézuskától?

Ezen igazán még nem gondolkodtam, de alapjában véve nem látok benne semmi rosszat. Inkább a gyermekek őszinte megnyilvánulásának tartom, ha azt hiszik, a Jézuska tényleg meg is kapja a levelet. Aki levelet ír, az bízik benne, hogy a Jóisten talán meghallgatja, vagyis bízik Istenben. És ez csak jó. Felnőtt fejjel is, lélekben sokszor írunk levelet Istennek, elbeszélgetünk vele, hogy erre meg arra, egészségre, állásra, betevő falatra, a gyerekünknek az iskolában jó jegyekre, szerencsére lenne szükségünk, különböző dolgokat kérünk, és ha nem is gyakran, de a legtöbben néha-néha szólnak Istenhez, és kérjük őt, hallgassa meg kérésünket. A naiv gyereklevél a Jóisten iránti bizalom jele.

Év vége felé sokan számot vetnek életükkel, értékelik az évet. Egyesek túl szigorúak önmagukkal szemben, mások túl elnézőek, megint mások bűntudatukat egy karácsonyi, esetleg szilveszteri misével vagy úgy próbálják orvosolni, hogy ha már egész évben nem is voltak „jók”, legalább az ünnepekkor próbálnak azok lenni. Van ennek értelme?

Ha őszintén megbánjuk bűneinket, akkor van, mert a Jóisten szívünkbe lát és tudja, mennyire vagyunk őszinték. Időről időre nem árt a számvetés, és ha nem javulunk meg is látványosan a következő évben, fontos a jó szándék. Érdemes elgondolkodni, milyenek az emberi kapcsolataink, hogyan lehetne több örömet szerezni másoknak, hogyan lehetnénk jobbak, hogy nem bántottunk-e meg – akár akaratlanul is – valakit, hogy kedvesek voltunk-e szüleinkhez, gyermekeinkhez, hogy nem hanyagoltuk-e el szeretteinket. Ha mindenki csak egy kicsit próbál jobb lenni, már jobb lesz a világ. És most nem a vallásosságra, templomba járásra gondolok, mert a templom olyan, mint az akkumulátor: ellátja az embereket jó gondolatokkal, de az igazi keresztény életet valójában a hétköznapi életben éljük meg. Kellenek az ünnepek, hogy erőt merítsünk belőlük, felvillanyozzanak, és akkor a hétköznapokat is nemcsak elviselni fogjuk, hanem a sok gond és baj közepette örömet is tudunk találni, mert a Jóisten mellettünk van.

Sajnos, vannak olyanok – szegények, hajléktalanok –, akiknek az ünnep sem különbözik a többi naptól: ugyanúgy fáznak, éheznek, nélkülöznek, mint máskor, és nekik karácsonykor ugyanolyan nehéz, mint a hétköznapokon.

Sőt még nehezebb. Volt egy rádióműsor, melyben megkérdeztek gyerekeket, hol nyaraltak a nyáron. Elgondolkodtató, hogy csak olyanok válaszoltak, akik külföldön, a tengerpartnál pihentek, és ha a többi gyermek ezt gyakran hallja, akkor azt hiszi, csak ez az igazi nyaralás. Pedig az is szép, ha valaki otthon lehet a családjával, segíthet a szüleinek, és ha nem milliomosok is, valami szerény figyelmesség karácsonykor is biztosan kerül a fa alá. Nem az a fontos, hogy drága legyen az ajándék, hanem hogy szívből jöjjön. A szegényeknek, hajléktalanoknak nehéz a szeretetről beszélni, és arra biztatni, hogy tűrjenek, majd a mennyországban megkapják jutalmukat, mert mindjárt jön a válasz, hogy inkább ott, a mennyországban legyen egy kicsit rosszabb, itt, a földön meg egy kicsit jobb. Sajnos, nem tudunk mindenkinek segíteni, az összes éhezőnek levest adni, de legalább ilyenkor próbáljunk türelmesebbek és megértőbbek lenni nemcsak egymással, hanem felebarátainkkal, sőt egyáltalán mindenkivel szemben is. Próbáljunk egész évben szeretni!