Prioritást élvez az osgyáni kerülőút

Pozsony. A 2005 és 2008 közötti időszakban Szlovákiában összesen 184,3 kilométer hoszszúságú kiemelt fontosságú közutat építenek, ebből 78,8 km lesz az autósztráda – derült ki a közlekedési tárca aktualizált ütemtervéből, amelyre tegnap bólintott a kormány.

Pozsony. A 2005 és 2008 közötti időszakban Szlovákiában összesen 184,3 kilométer hoszszúságú kiemelt fontosságú közutat építenek, ebből 78,8 km lesz az autósztráda – derült ki a közlekedési tárca aktualizált ütemtervéből, amelyre tegnap bólintott a kormány. A jóváhagyott koncepció szerint felgyorsul a déli vonalvezetésű R2-es gyorsforgalmi út építése, legalábbis ami a gömöri Osgyánt elkerülő utat illeti, amelyet nem az eredetileg tervezett 2007-ben, hanem már 2006-ban befejeznének. Az osgyáni szakasz egyébként döntő részben az Európai Unió forrásaiból valósul meg. A kormány emellett megvitatta a Pozsony–Érsekújvár–Losonc R7-es gyorsforgalmi út előkészületeit is. Természetesen a sztrádaprogram súlypontját a Hyundai/KIA autógyár miatt sürgős Ladce–Zsolna közötti 42,6 km-es szakasz megvalósítása jelenti, amelyet 24,4 milliárd korona ráfordítással 2006 végéig szeretnének befejezni. Idén 10 milliárd koronát különítettek el az autópálya-program megvalósítására, ám jövőre már 17,7 milliárdot, 2007-ben pedig egyenesen 20,8 milliárdot szánnak e célra. A nagyobb intenzitásra valóban szükség van, hiszen tavaly az 5 tervezett útszakasz építéséből csak kettőnek láttak hozzá, az idei 8 szakaszból pedig szeptember végéig mindössze egy építése kezdődött el. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?