Pozsonyban tárgyalnak a Kohézió barátai

Pozsony |

<p>Az Európai Unió (EU) 2014 és 2020 közötti költségvetése és azon belül a felzárkóztatási politika támogatására szánt költségvetési fejezet szinten tartása a központi témája a felzárkóztatási politika folytatásában érdekelt 15 uniós tagországot tömörítő Kohézió barátai csoport miniszterelnöki szintű csúcstalálkozójának, amely pénteken lesz Pozsonyban.</p>

A találkozón az EU kohéziós politikájára szánt támogatásainak szinten tartására felszólító, valamint a gazdasági fejlődés élénkítését célzó közös nyilatkozat elfogadására van kilátás.

    A téma aktualitását az EU-tagországok az unió 2014 és 2020 közötti költségvetésével kapcsolatban megoszló véleményei adják. Az Európai Bizottság (EB) aktuális költségvetés-tervezete a kohéziós politika támogatására 339 milliárd eurós csomagot irányoz elő az említett időszakra. Ez az összeg 15,8 milliárd euróval alacsonyabb, mint az előző költségvetési időszakban, és a felzárkóztatásra szánt támogatások 4,5 százalékos csökkentését jelentené.    Az EB által bemutatott költségvetést a kohéziós csoport több tagja - köztük Szlovákia - kiegyensúlyozottnak tartja. Ezzel ellentétes álláspontot képvisel az EU több olyan bruttó befizető országa, mint Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia, Németország és Svédország.     Az említett országok a kiadások erőteljesebb lefaragását támogatják, elképzeléseik szerint az EB által bemutatott költségvetés tervezetének - több mint ezermilliárd eurót kitevő - kiadási oldalán, 100-150 milliárd eurós lefaragásokat kellene megvalósítani. Egy ilyen forgatókönyv az EU felzárkóztatási politikájára szánt támogatásainak - a jelenleg tervezettnél jelentősen nagyobb mértékű - 50-60 milliárd eurós csökkentésével számol.    Az Európai Unió felzárkóztatási politikájának folytatásában és elmélyítésében érdekelt 15 uniós tagország alkotta csoport és az uniós tagjelölt Horvátország pozsonyi csúcstalálkozóján a vendéglátó szlovák miniszterelnökön kívül Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Románia és Szlovénia kormányfői, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is megerősítette részvételét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?