Pozsony–Komárom vasútvonal – A közlekedési tárca kilenc szolgáltatóval tárgyal

Andrej Doležal
Pozsony |

A közlekedési minisztérium „közvetlen odaítéléssel” fogja kiválasztani a közlekedési szolgáltatót a Pozsony–Komárom vasútvonalra. Eddig kilenc érdeklődő jelentkezett – tájékoztatott Andrej Doležal (Sme rodina-jelölt) közlekedési miniszter a közösségi hálón kedden.

A tárcavezető hozzátette: a vonalra kiírt versenytárgyalás nem az elképzelései szerint zárult le, ezért egyetlen lehetősége maradt, közvetlenül tárgyalni.

A Szlovák Közlekedési és Vidékfejlesztési Minisztérium egyelőre kilenc szolgáltatóval tárgyal, ezek a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK), a RegioJet, az Arriva, a Yosaria Trains, a České dráhy, a Leo Express, az ÖBB, a Gysev és a Polregio.


Doležal azt ígérte, a minisztérium június végéig közzéteszi a keretfeltételeket, amelyek alapján elbírálják majd a benyújtott ajánlatokat. Megjegyezte, hogy a hatályos szabályozás értelmében leghamarabb az európai közlönyben való közzétételt követő egy év letelte után köthetnek csak szerződést. „A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy évünk van rá, hogy tárgyaljunk és a lehető legkedvezőbb megállapodást kössük meg. Emellett más érdeklődők is lehetőséget kapnak bekapcsolódni a versenybe” – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?