Popély Árpád: „A pártvezetés tartott a hazai magyaroktól”

Milyen volt a helyzet Csehszlovákiában 1956-ban? Sokkal stabilabb, mint Magyarországon, mind politikai, mind gazdasági értelemben. A korabeli Csehszlovákia a szovjet blokk legstabilabb országának nevezhető. Az életszínvonal sokkal magasabb volt, mint Magyarországon, részben ezzel is magyarázható, miért nem alakult ki nálunk is hasonló ellenállás a rezsimmel szemben. A párt vezetésén belül nem létezett egy olyan reformszárny sem, amely a reformfolyamat élére állhatott volna, hanem ugyanaz a nómenklatúra uralta a pártot, amely Sztálin halála előtt is a helyén volt. Ráadásul a cseh és a szlovák lakosság hagyományosan sokkal kevésbé  volt orosz-, illetve szovjetellenes, mint a lengyelországi vagy a magyarországi. S mi volt a helyzet a hazai magyarsággal? Bő tíz évvel vagyunk a háború befejezése után, még friss emlék a Beneš-dekrétumok, a lakosságcserék, a jogfosztottság évei… 1948-ban valamilyen szinten rendezték a magyar lakosság helyzetét. Véget ért a lakosságcsere, a Csehországba deportáltak 1949-ben visszatérhettek otthonukba, véget ért a reszlovakizációs kampány is, s a magyarok visszakapták állampolgárságukat. Mindez természetesen nem jelentette azt, hogy helyreállt volna a két világháború közti polgári Csehszlovákia meglehetősen demokratikusnak nevezhető nemzetiségi politikája. A háborút követő évekhez képest azonban ez is nagy változást jelentett. A pártvezetés lehetővé tette egy napilap megjelenését – így indult el az Új Szó, valamint egy kulturális szervezet megalakulását – ez lett a Csemadok. Megindult a magyar nyelvű oktatás is, ám a pártállami keretek természetesen nem tették lehetővé, hogy a magyarok teljes értékű állampolgároknak érezhessék magukat. Nem adták vissza például az elkobzott vagyonokat, csupán egy bizonyos részét, de az egészet nem. A magyar lakosságot nem kárpótolták sem anyagilag, sem erkölcsileg az elszenvedett sérelmekért. 1956 - MÚLT ÉS JELEN. SIMON ATTILA TÖRTÉNÉSZ GONDOLATAI AZ ÉVFORDULÓ KAPCSÁN Sok felvidéki magyart nagyon érzékenyen érintett a kényszerű szövetkezetesítés. Ez hogy állt 1956-ban? Az 50-es évek elején Magyarországhoz hasonlóan nálunk is mindenkit bekényszerítettek a földműves szövetkezetekbe. Sztálin halála után, 1953-ban volt enyhülés ezen a téren, s azok, akik akartak, kiléphettek. Ezt nagyon sokan meg is tették, nemcsak magyarok, hanem csehek és szlovákok is, aminek következtében a szövetkezetek jelentős része szét is hullott. Végül azonban, mintegy a magyar forradalom utóhatásaként, 1957-ben ismét visszakényszerítették a gazdákat a szövetkezetekbe. Milyen volt a hangulat a hazai magyar lakosság körében? Mennyire elégítették ki az említett engedmények? Erről azért nagyon nehéz véleményt mondani, mert a magyarság nem volt abban a helyzetben, hogy hangot adjon az elégedetlenségének. Fontos tényező az is, hogy az emberek emlékezetében még nagyon elevenen élt a jogfosztottság emléke. A régi elit – az értelmiség, a tanítók, a papok és lelkészek – vagy elmenekült, vagy kitelepítették. A magyar lakosság nyakába egy új nómenklatúrát ültettek, amely természetesen nem a kisebbségi közösség, hanem elsősorban a párt érdekeit képviselte. Megemlíthetnénk például Lőrincz Gyulát, aki a Csemadok elnöke, s egyben az Új Szó alapító főszerkesztője volt. Ő – Fábry Istvánnal együtt – tagja volt a kommunista párt legfőbb politikai szervének, a központi bizottságnak is, tehát valóban nagyon magasan helyezkedett el a párthierarchiában. De megemlíthetném akár Dénes Ferencet is, aki a szlovák parlament alelnöke volt, s 1956-ban az Új Szó főszerkesztői tisztét is betöltötte. Ezek voltak tehát a hazai magyarság új „vezetői”, akiktől nehezen lehetett elvárni a kisebbségi jogokért való következetes kiállást. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"251971","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"955","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"Popély Árpád","typeof":"foaf:Image","width":"1432"}}]] Mennyire fogadta el ezeket a vezetőket a lakosság? Erre ismét nagyon nehéz válaszolni, mert ilyen felmérések értelemszerűen nem készültek. Az Új Szó sem a magyar lakosság hangulatát tükrözte, hanem a párt propagandaeszköze volt csupán. Esetleg azoknak az állambiztonsági jelentéseknek az alapján lehetne kutatni a témát, amelyeket rendszeresen megküldtek a pártközpontba, s amelyek feladata pont az volt, hogy felmérjék a magyar ajkú lakosság körében felmerülő elégedetlenséget. CSAK NE TERJEDJEN! '56 ÉS CSEHSZLOVÁKIA Tudjuk, hogy a forradalomelle­nes pártkampánynak volt egy nacionalista, magyarellenes felhangja is. Ez miben nyilvánult meg? A csehszlovák propaganda tudatosan azzal riogatta a cseh és szlovák lakosságot, ha győz a magyar felkelés, ismét felélednek a magyar revizionista törekvések. Ez természetesen hazugság volt, de ilyen módon is megpróbálták a forradalom ellen hergelni az embereket. Milyen forrásokból értesült egyáltalán az itteni lakosság a magyarországi eseményekről? A forradalom kitöréséig számos magyarországi lapot hoztak be Csehszlovákiába, ám ezt a forradalom kitörésekor azonnal leállították. A hazai sajtóból értelemszerűen nem lehetett reális képet kapni az eseményekről. A Magyar Rádió és a Szabad Európa Rádió volt a legfőbb információforrás. A titkosszolgálati jelentésekben is olvashatunk arról, hogy a magyar lakosság tömegesen, akár az utcán is hallgatta ezeket, így naprakész információi voltak arról, mi folyik Budapesten. Voltak, akik megpróbáltak csatlakozni a forradalomhoz? Arról nincs tudomásunk, hogy ez valakinek sikerült volna, mert a határ le volt zárva. Ám Koncsol László egyik visszaemlékezésében arról számolt be, hogy a pozsonyi magyar egyetemi hallgatóknak volt egy ilyen kezdeményezésük. A terv szerint Gömör, illetve Nógrád területén mentek volna át Magyarországra, ugyanis ott kevésbé őrizték a határokat. Mire azonban a terv megvalósult volna, a forradalmat leverték. AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM ÉS AZ ÚJ SZÓ  Volt az 1956-os forradalomnak valamilyen hatása a csehszlovákiai magyarság további helyzetére? A forradalom egyik legmeglepőbb következménye az volt, hogy hozzájárult a csehszlovákiai magyar sajtó megerősödéséhez, mivel a forradalom kitörése után Csehszlovákiából kitiltották a magyarországi sajtót. Utóbb ezt megszüntették, de már jóval kevesebb sajtóterméket hoztak be az országba, mint korábban. Ennek pótlása céljából a pártvezetés elrendelte például az Új Ifjúság vagy a Szabad Földműves példányszámának és terjedelmének a növelését. Összességében a pártvezetés úgy értékelte, hogy az ország magyarsága hű maradt a párthoz és a rendszerhez, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy tartott a hazai magyaroktól. A magyar lakossággal szembeni bizalmatlanságát mindennél jobban jelezte, hogy a csehszlovák hadsereg 1956. november elején elrendelt mozgósítása során a magyar (és lengyel) tartalékosokat nem merték behívni.