Pozsonyban a helyhatósági választásokon 27,38 százalékos volt a részvétel. A főpolgármester-jelöltekre leadott százezer szavazatból a legtöbbet, közel 59 ezret a KDH-ANO-DS-SZS-DÚ támogatta Andrej Ďurkovský, Pozsony-Óváros eddigi polgármestere szerzett meg.
Politizálgatás helyett munkát!
Hogyan értékeli az eredményt?
Bevallom, nem tisztem az okok politikai elemzése, ez talán a politológusok feladata vagy azoké, akik a választások időpontjáról határoznak, tehát a parlamenté. Az alacsony részvételi arányt nagyon sajnálom, s ez egy kissé arról is tanúskodik, hogy főként a nagyobb városokban kell erősíteni a polgárok jogtudatát, azt a meggyőződést, hogy választási részvételükkel ők is döntenek városuk jövőjéről. Az, hogy ilyen nagy előnnyel győztem, nagyon kellemes meglepetés a számomra, de inkább azt igazolja, hogy a pozsonyiak is az elvégzett munka alapján döntöttek. Tehát aszerint, hogy az illető mit tett az önkormányzati politikában, s kevésbé figyeltek a pártokra.
A legnagyobb ellenfelének tartott Juraj Stern eredményéről mi a véleménye?
Ezt pozitív értelemben válaszolnám meg. Egy nagyon tisztességes és komoly úriemberről van szó, s én annál inkább tudom értékelni a saját eredményemet. Biztosítottuk egymást, hogy a viszonyunk továbbra is nagyon jó lesz, s remélem, Stern úrral is együtt fogunk működni az elkövetkező időszakban.
Az ön jelölését az a koalíció támogatta, amelynek az ANO is tagja, ám az ANO a képviselőjelöltek esetében a Juraj Stern mögé felsorakozó SDKÚ-MKP-OKS koalícióhoz csatlakozott. Az ANO a két legnagyobb koalíció közti kapocs lehet, vagy egy lehetséges konfliktus csíráit hordozza?
Nem gondolom sem az egyiket, sem a másikat, mert az egyes pártok és koalíciók elnyert képviseletéből adódó struktúra az én szempontomból ideális ahhoz, hogy élhessek az engem támogató koalíció képviselő-testületen belüli többségével. Ez a győzelem az első testületi ülésen nyilvánul meg a leginkább, amikor létrehozzuk az egyes bizottságokat és megválasztjuk a főpolgármester-helyetteseket stb. Amit azonban ígértem a pozsonyiaknak, azt minden esetben meg akarom tartani ebben a vonatkozásban is: véget szeretnék vetni a politizálgatásnak, hogy a főpolgármesteri hivatalban konstruktív munka kezdődjön.
Az MKP Juraj Stern támogatására szólította fel a szavazóit, de önnek is számos magyar támogatója van. Milyen lépéseket tervez a multikulturalizmus erősítése érdekében?
Folytatni akarom azt, amit az Óváros képviselő-testülete tett. Nyitottak vagyunk és személy szerint támogatom azokat a tervezeteket, amelyekkel éppen az MKP fordult hozzám, illetve azok a barátaim, akik ehhez a párthoz állnak közel. Példaértékű projektum például Petőfi Sándor szobrának tervezett áthelyezése a városközpontba. Már a múltban is támogattunk hasonló jellegű tervezeteket. Ugyanígy szeretnénk eljárni a jövőben is, s ebben nem is látok semmilyen gondot. Ez megint csak nem a parlamenti nagypolitikával, hanem bizonyos kulturális értékek megőrzésének kérdésével függ össze.
A Petőfi-szobor esetében milyen megoldást tart elképzelhetőnek?
A szobor az Óvároshoz tartozó Medikus kertbe kerül. Ez az elképzelés még óvárosi polgármesterségem idején támogatást nyert, azzal, hogy a finanszírozáshoz, a hely kiválasztása körüli kérdések megoldásához is hozzájárulunk. Ehhez hasonló projektumokat érdeklődés esetén a jövőben is segíteni tudunk. Azt, hogy az MKP választóinak egy része is engem támogatott, bizonyos fokig természetesnek tartom, mert az SDKÚ-választók egy részénél is így volt. Köztük is sok ismerősöm, barátom van, akik tudják, hogy az embereket nem a pártmezek alapján különböztetem meg. A konkrét munkára akarok építeni.
Tárgyalnak már arról is, hogy esetleg az MKP jelöltjei milyen posztokat foglalhatnak el az önkormányzatban?
Már megkezdődtek a tárgyalások, de az én feltételem az, hogy meghívjuk a második legerősebb, vagyis az SDKÚ-ANO-MKP-OKS koalíciót is, hogy arányos legyen az elosztás, mert csak ilyen esetben beszélhetünk releváns együttműködésről. Említettem, hogy meg akarom szüntetni a politizálgatást. Ez azt is jelenti, hogy nem szeretném, ha a fővárosi önkormányzatnál úgynevezett koalíciós tanács működne, mert ott elsősorban a bizottságoknak kell tevékenykedniük, amelyekben például az MKP megválasztott küldötteinek is képviseletet kell nyerniük. Ezt teljesen logikusnak és természetesnek tartom.
Mit tesz azért, hogy Pozsonyba keleti irányból könnyebb legyen bejutni?
Ezen területeken az utak egyes helyeken szűkek, új sávokkal kellene bővíteni azokat. Az alapvető lépések, vagyis az infrastruktúra terén viszonylag gyorsan végrehajtható változtatások a költségvetéstől függnek, s itt a képviselőknek, köztük az MKP-soknak is kicsit lobbizniuk kell majd. A közlekedési infrastruktúra javítása számomra az elsődleges cél, de az alapvető kérdés a városi adósság rendezése.
A Bécs–Pozsony–Győr (Budapest) háromszögön belüli együttműködés terén melyek lesznek az első lépései?
Meg kell tudnom, hogy az elődöm hivatala hogyan kommunikált a külfölddel. Úgy vélem, Pozsony számára elengedhetetlen egy saját iroda létrehozatalára törekedni Prágában, Bécsben vagy Budapesten. Az együttműködés esetünkben – s most nem akarok elkanyarodni az ön által felvetett iránytól – eléggé szorosan kötődik Ausztriához, s igyekszünk elérni, hogy Ausztria építeni kezdje a számunkra is oly szükséges autópálya-szakaszt. Feltételezem, hogy Magyarország és Szlovákia EU-csatlakozását követően a két ország együttműködése is az eddiginél konkrétabbá válhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.