Philip K. Dick, a látnok

H. NAGY PÉTER

A történetben három mutáns látnok jövendöléseire épül az ún. profilaktikus bűnmegelőzés, amely statisztikai módszeren nyugszik. A rendőrség ez alapján tartóztatja le azokat, akik bűnt fognak elkövetni, de – paradox módon – még nem tettek semmit. Ebből az előfeltevésből kiindulva a novella a következő logikával szembesít: a prekogok közül a Donna által megjósolt időösvényen Anderton (a rendszer alkalmazója, akit a következő bűneset elkövetésével vádolnak) gyilkos lesz; a különvélemény, Jerry látomása szerint Anderton tudomást szerez a többségi jelentésről, ezért ezen az időösvényen nem öl meg senkit; a Mike által látott időösvényen Anderton a második jelentés megismerése után meggondolja magát és gyilkosságot követ el.

Vagyis három különvélemény van, melyek egymás folytatását adják. Valóban a többségi vélemény érvényesül, de oly módon, hogy a második érvényteleníti az elsőt, a harmadik pedig a másodikat. A többségi jelentés illúzióját az hozza létre, hogy a három eltérő verzióból kettő egy bizonyos ponton egyezik. A novella a Mike által jósolt időösvény kialakulását beszéli el, tehát azt a különvéleményt olvassuk, amely felülírja a másodikat, s ez által az elsőt is. Dick szövege ily módon az időösvények kereszteződését és a jövő genezisét viszi színre, azt a folyamatot, melyben az alternatívákból létrejön a tényleges történelem.

A jövő kiszámítása a következőn alapul: „Ritkán, mondhatni kivételes esetekben fordul elő, hogy a három jósnok véleménye tökéletesen egyezik. A leggyakrabban az a helyzet, hogy két jósnok ugyanazt jelzi előre, míg a harmadik jelentése kissé eltér ettől. Így tehát létezik egy többségi jelentés, valamint egy kisebbségi jelentés, vagyis különvélemény. A különvéleményben valamelyik mutáns kissé másként jelöli meg a majdan lezajló események helyét és időpontját. Ez még nem azt jelenti, hogy valamelyik vélemény hibás. Erre vonatkozóan a »lehetséges jövők« elnevezésű elmélet ad magyarázatot. Ha csupán egyetlen időösvény létezne, nem lenne jelentősége az előrejelzéseknek. Mivel nem lenne más alternatíva, hiába lenne a birtokunkban a megfelelő információ, nem tudnánk megváltoztatni a jövőt.” Dick műve tehát eljátszik egy olyan eljárással, amely lehetővé teszi a jövő átírását, ám az ártatlanok letartóztatásán, kiiktatásán alapul.

Ez a félelmetes képlet a ma emberének ismerős lehet valahonnan. A megközelítéshez vegyük szemügyre az Amerika Kapitány – A Tél Katonája című film alapkonfliktusát. A történetben központi szerepet játszik a globális problémák kezelésére létrejött titkos ügynökség, a S.H.I.E.L.D. Az ENSZ anno Nick Furyt (Samuel L. Jackson) bízta meg a szervezet vezetésével, aki a szuperhősök bevetésével sikeresen oldotta meg a legfenyegetőbb szituációkat is (vö. Bosszúállók). Az Amerika Kapitány folytatásában Fury kezéből kicsúszik az irányítás, az ügynökséget megkaparintja a Hydra, s egy nagyszabású akció veszi kezdetét. Számunkra most csak az utóbbi és annak logikája érdekes.

A hajsza egy pontján Amerika Kapitány (Chris Evans) és a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson) eljut egy titkos bunkerbe, ahol megtalálják az Arnim Zola által kifejlesztett mesterséges intelligenciát. A tudós megemlíti, hogy alkotott egy Vízió nevű algoritmust, amelyről később megtudják, hogy az emberek cselekedetei alapján képes kiszámítani a jövőt, ami által lehetőség nyílik a rossz dolgok elkerülésére. Ehhez azonban potenciális elkövetők millióit kell kiiktatni. A Hydra ezt a programot indítja el, felhasználva a S.H.I.E.L.D. által kifejlesztett csúcsfegyvereket. A Dick-féle kérdésfelvetés világosan kivehető, azzal a különbséggel, hogy itt a mutánsokat egy olyan algoritmus helyettesíti, amely lehetővé teszi az előrelátó tisztogatás expanzióját.

Az Amerika Kapitány is közelebb vihet annak a szituációnak a megértéséhez, amely aktuális tapasztalatnak számít mostanság. Miről is van szó? Világunkat át- meg átszövik az elhárító rendszerek. „9/11 után – írja L. Varga Péter Színre vitt terror című kitűnő tanulmányában – az ENSZ elsődleges céljává a védekezés, a megelőzés vált, ami azonban már deklaratív jellegében fölhatalmazhatta az USA republikánus vezetését arra, hogy legitim módon hirdessen – megelőző csapásként értett – háborút az egyébként arc nélküli, ily módon a rettegés fokát emelő terrorizmus, továbbá az Egyesült Államokat »veszélyeztető« távoli országok ellen.” Valóban, a terrorelhárítás lényege, hogy részben olyan célpontokat szemel ki, melyek valószínűleg elkövethetnek valamit. Ennek következtében hamar kialakul egy olyan paranoid kép az ide tartozó szervezetekről, hogy mindenkit lehetséges merénylőnek tekintenek.

De talán nincs is mit csodálkozni azon, hogy Dick megjósolta a 9/11 utáni bűnüldözési stratégia alapelvét. Pesszimizmus a science fictionben című esszéjében így fogalmazott az író 1955-ben: „Bizonyos értelemben minden felelős író akaratlanul is betölti a vészmadár szerepét, mert ez a vész ott lóg a levegőben; az állítás a sci-fi szerzőkre pedig még inkább igaz, amennyiben a műfaj mindig is a tiltakozás médiumának számított. A science fictionben nem elég, ha az alkotó hajlandó eljátszani Kasszandra szerepét, egész egyszerűen köteles megtenni ezt.” Innen nézve Dick valójában csak eleget tett annak a követelménynek, amelyet a szóban forgó médium szabott ki rá. A tudományos fantasztikum szempontjából ugyanis a jövőt csak részben fedi homály.