Petőcz Kálmán: nem fogy a nacionalista szavazótábor

<p>A déli járásokban lakó szlovákok többsége Ivan Gašparovičra szavazott az áprilisi elnökválasztáson, miközben az őt támogató pártok nyílt magyarellenességgel kampányoltak. Ön a 2006-os választások után vizsgálta a dél-szlovákiai szlovákok választási viselkedését. Van hasonlóság az idei és a 2006-os választási magatartás között?</p>

A déli vidékeken fekvő szlovák falvakban korábban is mindig a nemzeti-szocialista irányzat nyert, most is magasan Gašparovič győzött. A szlovákok 40 százaléka még a vegyesen lakott településeken is mindig a nemzeti-populista pártokra szavaz.

Miért?

Többfajta válasz is lehetséges, de nagy részük csak feltételezés. Nyilván az egyik motiváció 1938, a visszacsatolás. Az ottani szlovákok állandóan '38 traumájában élnek, mert hát oda csatolták őket, ahová nem akarták. A másik az, hogy azt sulykolják beléjük: ez az ő országuk, és hogyan lehet az, hogy itt a magyarok „terjeszkednek”. Ez egy külsőleg bevitt sztereotípia, amelyet az állam és a közhangulat táplál beléjük. Harmadrészt pedig: ahol dominál az MKP, ott ugyanúgy visszaél a hatalmával, mint valamennyi párt. Ez szintén magyarellenességre hangolhatja a helyi szlovákokat. A többi ok feltárására egy mélyebb szociológiai vizsgálatot kellene végezni.

Az elmúlt 15-20 évben volt valamiféle változás ezen a téren?

Ezek a választási képletek abszolút stabilak. Ha megnézzük az 1992-es választást, összeadjuk az akkori nemzeti-populista irányvonalat, és összehasonlítjuk a későbbi választások eredményével, majdhogynem konstans eredményt kapunk. 2002-ben azért bukott meg ez a tábor, mert az SNS kiesett a parlamentből – de ez merő véletlen volt. 1998-ban pedig Rudolf Schuster populizmusa elvett Mečiarék populizmusából 8 százalékot. Emellett 1998-ban a veszélybe kerülő EU-csatlakozási tárgyalások miatt az európai értékekkel szimpatizáló tábor sokkal jobban tudta magát mobilizálni. Sokak számára ez túl szkeptikusan hangzik, de ez a realitás: az úgymond demokratikus elit elhitte, hogy itt lényeges változások történtek az emberek mentalitásában. Nem történtek. Egy sor véletlen járult hozzá az 1998-as és 2002-es kedvező eredményhez.

Ez idővel változhat, vagy minden azon múlik, hogy melyik tábor tudja mobilizálni választóit?

Pár évig ez még így lesz. Azért is, mert a demokratikus kormány 8 évig nem tett semmit annak érdekében, hogy változtasson ezen. A demokratikus választópolgárt is nevelni kell, az nem pottyan le az égből. Például az oktatási rendszerben nem történt gyökeres változás, ezeket a dolgokat nem vitték be, akár a történelmen, polgári nevelésen vagy más tantárgyakon keresztül. Így nem lehet elvárni, hogy a fiatal választók sokkal demokratikusabban fognak gondolkodni és választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?