Petíciók harca a szívdobogás miatt

magzat illusztráció
Pozsony |

A konzervatív nézeteket valló szövetség leváltaná azt a pozsonyi nőgyógyászt, aki több helyen is hangsúlyozta, veszélyes lehet korai stádiumban meghallgatni a magzat szívdobogását.

Miután az Aliancia za rodinu (Szövetség a Családért) petíciót indított a főrévi kórház ginekológiai klinikájának felügyelője ellen, egy másik petíció is útjára indult, amelyben támogatásukról biztosítják az orvost. Jozef Záhumenský azzal vívta ki a szövetség nemtetszését, hogy több ízben nyíltan kritizálta az SNS képviselői által benyújtott törvénymódosítást, amely többek között kötelezővé tenné a terhességüket megszakítani kívánó anyák számára is, hogy meghallgassák a magzat szívhangját. Záhumenský szerint ez károsíthatja a magzatot, ha nincsenek meg a megfelelő berendezések, amelyekkel a művelet végrehajtható.

Az Aliancia za rodinu ezért azt szeretné elérni, hogy Záhumenskýt visszahívják pozíciójából, szerintük ugyanis téves információkat terjeszt, amelyeket nem támasztott alá. A szövetség azzal érvel, hogy az orvos egy ponton úgy fogalmaz, hogy a módszert, amellyel meghallgatnák a szívhangot, nem szabad használni az első trimeszterben, valamint úgy gondolják, Záhumenský ignorálta a törvénymódosítás azon részét, amelyben csak a technikailag megfelelően felszerelt rendelőkben hajtanák végre a műveletet. 

A petíciót eddig közel 5500 ember írta alá, nem úgy, mint az orvos védelmében indított felhívást, amelyet három nap alatt több mint 21 ezren írtak alá. A szövetség érvelése azért sem pontos, mert Záhumenský a nyilatkozataiban mindig feltételes módot használt, és arra is figyelmeztetett, ha egy anya a szívdobogás meghallgatása után eláll a terhességmegszakítástól, sokkal nagyobb traumát fog okozni számára az, ha a művelet következtében károsodott magzatot a terhesség előrehaladottabb fázisában fog kelleni eltávolítani.

Záhumenský a Denník N hírportálnak úgy nyilatkozott, nem bánja az ellene irányuló petíciót. Épp ellenkezőleg, örül annak, hogy köszönhetően a nagy médiavisszhangnak, a figyelem a témára terelődött. Abban bízik, hogy a kialakuló szakmai viták is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a törvényjavaslat ne kerüljön harmadik olvasatba. A legutóbbi parlamenti ülésen 78 képviselő támogatta a módosítást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?