Pénteken újra megpróbálják megnyitni a gyermekorvosokról szóló parlamenti ülést

parlament k

A szünet után sem sikerül megnyitni csütörtökön a parlament rendkívüli ülését, amelyen a gyermekorvosokról tárgyaltak volna. Mindössze 62 képviselő volt jelen az ülésteremben, a parlament nem volt határozatképes. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke péntekre, a migrációról, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló, 100. és 102. ülés utánra halasztotta az ülés megnyitását.

A képviselőknek az egészségügyi törvény módosításáról tárgyalnának a rendkívüli ülésen, a módosítást szerdán hagyta jóvá a kormány, azzal a javaslattal, hogy gyorsított eljárás keretében döntsön róla a parlament. A javaslat értelmében 22 óra helyett csak 20 óráig lennének nyitva a sürgősségi gyermekorvosi rendelők, és a sürgősségi ellátás díját is emelnék.

Az SaS felszólította a kormányt, hogy csak október 1-je után terjessze elő a javaslatot, és az új parlament azzal foglalkozzon elsőként. „Mégpedig azért, mert a mostani ülésen csakis mérhetetlen populizmusra lehetne számítani” – tette hozzá. Közölte, hogy az SaS készséggel megszavazza a módosítási tervezetet, ha nem fűznek hozzá olyan módosítást, amely eltörölné az ellátási díjakat, és a parlamenti képviselők nem rukkolnak elő a migránsokkal kapcsolatos új javaslatokkal. A gyermekorvosokat arra kérte, fogadják megértéssel a helyzetet. Leszögezte, az SaS egyetért a sürgősségi ellátás idejének lerövidítésével és az ellátási díjakkal, de figyelmeztetett, hogy a rendkívüli ülésen a beterjesztetett új módosítási javaslatok miatt végül populista intézkedéseket szavaznának meg a képviselők a fontos változtatások helyett.

A Hlas közölte, képviselői támogatnák az ülés megnyitását, de nem értenek egyet a sürgősségi ellátás díjának emelésével, és az egészségügyi ellátás korlátozásával. Peter Pellegrini, a párt elnöke kijelentette, szeretnének esélyt adni a parlamenti vitára, a tervezet támogatásáról pedig a hozzá benyújtott módosítási javaslatok alapján döntenének.

Milan Uhrík, a Republika elnöke kijelentette, képviselői részt vettek az üléseken, de nem támogatnak mindent. Közlése szerint ennek oka a jelenlegi kormány politikai munkamódszere, kommunikációja, és a javaslatai előterjesztésének módja. Azt állítja, két héttel a választás előtt ellátási díjakat akarnak bevezetni, de azzal nem foglalkoznak, hogy ennek milyen hatása lesz a lakosságra. Szerinte átgondolatlanok a gyermekorvosokkal kapcsolatos javaslatok, és azokat sebtében, egyeztetés és kompromisszumkeresés nélkül terjesztették elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?