Pellegrini tarolt Dél-Szlovákiában

Pel

Peter Pellegrini az előrejelzéseknél sokkal magabiztosabban győzött a szlovákiai elnökválasztás második fordulójában Ivan Korčok ellen. A számok tanulsága szerint a magasabb részvételi arány, a Harabin-szavazók és az aktivizálódó magyar választók is segítettek neki ebben.

A választás első körében Pellegrini jelentős, 120 ezer szavazatos hátrányt halmozott fel Korčokkal szemben. A Hlas elnöke reménykedhetett abban, hogy a harmadik helyen végző Štefan Harabin 260 ezer választója mögé áll, de a radikális jobboldali jelölt két hét alatt sem állt ki nyilvánosan Pellegrini mögött.

Félszívű koalíció

Érdekesség, hogy a házelnök két koalíciós partnere, Robert Fico (Smer) és Andrej Danko (SNS) a kampányhajrában is csak szimbolikus támogatást nyújtott neki. A kormánykoalíció három pártja közösen és nyíltan mindössze a kampány utolsó napján, szerda délután foglalt állást az elnökválasztás kérdésében, korábban a koalíciós összefogás nevében nem került sor a választóik nyílt mozgósítására.

A választás napján szintén késett a Smer és az SNS szimbolikus állásfoglalása. Fico minden felvezetés nélkül egy esti, a szociális hálón született bejegyzésben tudatta a választóival, hogy „minden tervezett tevékenységre jutott ideje,” Danko pedig alig pár perccel az urnazárás előtt közölte, hogy szavazott. Az elnökjelölt eredményvárójától a Smer és az SNS tagjai látványosan távol maradtak, elsősorban a Hlas politikusai jelentek meg a pozsonyi rendezvényen. Míg Danko előre megüzente, hogy el se jön a Pellegrini-stábba, az eredményszámlálás idején, mikor eldőlt, hogy a Hlas-vezető legyőzi Korčokot, Robert Fico és Róbert Kaliňák is befutott a rendezvényre. A két politikus szerepelt is a győztes jelölt sajtótájékoztatóján, Fico beszédet intézett a nyilvánossághoz és gratulált Pellegrininek. A két párt kapcsolata azonban nem harmonikus. Pellegrini párton belüli utódlásának kérdése kulcsfontosságú lehet a Hlas túlélése kapcsán – Erik Kaliňák (Smer) a választás másnapján már a két párt koalíciós indulásának kérdését feszegette a sajtóban, amit Denisa Saková (Smer) elutasított.

Magyar érintettség

Míg a Smer és az SNS furcsán állt ki a koalíciós partnerük mellett, a magyar szövetséges párt támogatását egyértelműbben érezték. Az eredményváró első órájában a stáb meghívására megjelent a Magyar Szövetség két vezető politikusa, Gyimesi György és Pandy Péter, később pedig Forró Krisztián is feltűnt.

A magyarok lakta járásokban a Magyar Szövetség állásfoglalása és a kampány egyértelműen megváltoztatta az erőviszonyokat. Az első körben még több déli járásban is sikeresen szereplő Ivan Korčok ugyan hatvanezer szavazattal többet szerzett a régióban, de egyedül Szencen tudta megtartani a vezető pozícióját, minden bizonnyal a szlovák választóknak köszönhetően. A többi magyar régióban Pellegrini egyértelműen jobbnak bizonyult, ráadásul az öt évvel korábban zajló elnökválasztással ellentétben a választási részvétel a déli járásokban nem csökkent, hanem összhangban a szlovákiai országos átlaggal, tíz százalékot emelkedett. Tehát a gyakorlatban az első körben passzív választók jelentős része is választott, köztük sok magyar nemzetiségű választóval. A déli járások részletes választási eredményeit a 4. oldalon olvashatjuk.

Pellegrini sikeres szereplését a magyar járásokban egyértelműen pozitívan értékelte a Hlas elnöke. Győzelmi beszédében kétszer – Fico pedig egyszer – ki is tért arra, hogy fontosnak tartja a nemzetiségek támogatását, valamint méltatta a mellette kiálló Forró Krisztiánt is. A gesztus is jelzi, valószínűsíthető, hogy a Magyar Szövetség és a Hlas (illetve a Smer) közti kapcsolat a későbbiekben is erősödni fog.

Országos tanulságok

Nem csak a déli régiókban, de országosan is átlagosan tíz százalékkal nőtt a szavazók aránya. Megyei szinten Korčok mindössze Pozsonyban tudott nyerni a Harabin-választókat és határozatlanokat nagy arányban mozgósító Pellegrini ellen, járási összevetésben pedig a fővároson és Kassán kívül csak néhány nyugati és északi járásban győzött a volt külügyminiszter.

Korčok vereségéhez hozzájárult a háborús veszéllyel járó riogatás és a mobilizáció, a kampány utolsó napján a Hlas politikusai közül többen is szervezetten osztottak meg például egy anyjától búcsúzó katona képét – aki az eredeti képen ukrán volt, de szlovákiai összefüggésben használták.

Grigorij Mesežnikov politikai elemző szerint az, hogy Pellegrininek mindössze 150 ezer szavazatnyi különbséggel sikerült nyernie, még mindig szoros küzdelmet jelent a korábbi választások viszonylatában. A szakember úgy látja, hogy a kormánykoalíció félrevezető érvekkel szólította meg a választókat, a nemzeti-populista tábor körében pedig sikeresebben sikerült a mozgósítás, mint Korčok szimpatizánsait tekintve. 

Mesežnikov rámutatott, hogy a szlovákiai magyar közösség szempontjából is vízválasztónak számít a választás, ugyanis a szavazók Pellegrini támogatásával látványosan állást foglaltak amellett, hogy Budapest érdekérvényesítő képességében bíznak, a magyar érdekképviselet pedig végleg tábort válthat.

Az ellenzék jövőjének szempontjából Mesežnikov fontosnak tartja, hogy a pártok megtanulták a kölcsönös, hatékony kommunikációt és kérdésesnek véli, hogy mit kezd az eredménnyel Ivan Korčok – aki megpróbálhat a választási tőkéjére alapozva pártot alapítani, vagy belépni egy új formációba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?