Pellegrini: Szlovákia autóiparának követnie kell az újításokat

Peter Pellegrini
Pozsony |

Szlovákia nagymértékben rá van utalva az autóiparra, ezért gyorsan követnie kell az újításokat ezen a területen. A jelenleg folyamatban lévő ipari forradalom középpontjában az elektromos akkumulátorok állnak, már csak a tiszta energiaforrások használatával kapcsolatos kötelezettségeink miatt is. Ezt pénteken közölte Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a Csorba-tói GLOBSEC Tatra Summit 2018 nevű találkozón.

 

Pellegrini elmondta, hogy Szlovákia gazdaságának egyik jellegzetessége, hogy az nagy mértékben az autóiparra épül. Az országnak ezért gyorsan követnie kell azokat az újításokat, amelyek ezen a terülten történnek. Jelenleg épp az elektromos akkumulátorok vannak az ipari forradalom középpontjában – mondta a kormányfő. „A nagy teljesítményű akkumulátorok sikeres előállítása szükségszerűség, de egyúttal kötelességünk is a tiszta energiaforrások felhasználása szempontjából” – jegyezte meg Pellegrini, aki szerint az ilyen célok teljesítése többoldalú együttműködést igényel.

A Slovak Battery Alliance nevű szövetség létrehozását Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság (EB) alelnöke jelentette be a GLOBSEC Tatra Summit 2018-on tartott pénteki sajtótájékoztatóján. Šefčovič szerint Szlovákia így nemcsak az autógyártás területén lehet nagyhatalom, hanem az elektromos közlekedés területén is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?