Peter Pellegrini (Hlas) visszavonta a Mária Kolíková igazságügyi miniszter ellen beadott bizalmatlansági indítványát. Erről a csütörtöki sajtótájékoztatóján tájékoztatott. Azt állítja, hogy a biztonsági erőknél kialakult súlyos helyzet miatt nincs értelme annak, hogy a kormány egyetlen tagjának a leváltásáról szavazzanak. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő leváltására szólított fel. Mint elmondta, a képviselők megkezdték az aláírások gyűjtését a kormányfő leváltásáról szóló ülés összehívásához.
Pellegrini már nem elégedne meg Kolíková leváltásával, helyette Heger lemondását követeli
„A helyzet egyetlen megoldása, ha lemond a kormányfő, és ezzel együtt az egész kormány” – közölte Pellegrini azzal, hogy már gyűjtik az aláírásokat a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványhoz. Az indítványt rögtön a szükséges 30 aláírás megszerzése után benyújtja a parlamentben.
Azt állítja, hogy a kormányfőnek megvoltak az információi a biztonsági erők súlyos helyzetéről, ahogy az igazságszolgáltatás akadályozásának gyanújáról is tudott, ezért is hívta össze az állam legfőbb képviselőit egy találkozóra a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) épületében. Ezt követően azonban nem lépett, és a manipuláció folytatódott.
Pellegrini egyes kiszivárgott dokumentumokra hivatkozott, amelyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozói megvádolásának okairól írnak. „Ezt nem lehetett olvasni. Ez egy ocsmányság volt” – közölte Pellegrini. Azt állítja, hogy egyes lehallgatások kapcsán arról írnak, ahogy „az emberek egy csoportja arról beszél, kit intéz el”, hogyan állítja össze a vádakat, hogyan húzzák rá valakire a korrupciót, hogy ezzel a speciális ügyészség és ennek vezetősége foglalkozzon. Pellegrini nem hiszi, hogy ez mind az érintett nyomozók fejéből pattant ki. Arra szólította fel őket, hogy vallják be, kitől kapták az utasításokat.
Szerinte erről a legnagyobb valószínűséggel tudott a politikai csúcsvezetés, Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminisztert is beleértve. Feltételezi, hogy felülről kapták az utasításokat. Kolíková és Mikulec leváltásának ezért szerinte nincs értelme.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.