Pellegrini beszél Lubyovával az SNS gyanús pénzosztásáról

Martina Lubyová
Pozsony |

Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) a kutatásért és fejlesztésért járó támogatásokról fog tárgyalni Martina Lubyová oktatási miniszterrel (az SNS jelöltje) a kormány szerdai (január 9.) ülésén – erősítette meg a kormányhivatal sajtóosztálya a TASR-nek hétfőn.

Az Oktatásügyi Minisztérium több mint 33,4 millió eurót osztott ki 30 cégnek kutatásra és fejlesztésre. Branislav Gröhling parlamenti képviselő (SaS) szerint azonban olyan cégek is részesültek a támogatásban, amelyeknek nincs bevételük, sőt, nem is foglalkoznak kutatással, továbbá lakóházban vagy családi házban van a telephelyük és nincs működő honlapjuk. „Minden jel arra utal, hogy ugyanaz a képlet, mint a volt miniszter, az akkori SNS-es Andrej Plavčan idején. A pénzt olyan cégek kapták, amelyek semmilyen aktivitást nem mutatnak a kutatás területén, és a képviselőjükről olyan információk láttak napvilágot, amelyek kétségbe vonják a feddhetetlenségét. Legalább hét, a támogatásban részesült cég nem szerepel az állami szektor partnereinek jegyzékében" – mondta Gröhling. A liberálisok szerint a miniszternek legalább azokkal a cégekkel fel kellene bontania a szerződést, amelyek nem szerepelnek az említett jegyzékben.

Zuzana Drobová, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője pénteken (1. 4.) elmondta, hogy Gál Gábor igazságügy-miniszter (Most-Híd) kikéri és ellenőrizni fogja a jogi elemzést, amely alapján az oktatási tárca aláírta a szerződést a támogatásokról anélkül, hogy a cégek be lettek volna jegyezve. Az oktatási tárca előzőleg már jelezte az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy rendelkeznek a kellő jogi elemzéssel, amely alapján a szerződéseket megkötötték.

Az oktatási tárca elutasítja a feltételezést, hogy hibáztak volna. „Az állami szektor partnereinek jegyzékét (RPVS) a 315/2016-os törvény rendezi, amelyet többször módosítottak, úgy, hogy a jegyzékbe való felvételt tették a támogatás feltételévé. Ezek a módosítások azonban nem vonatkoznak a motivációs juttatásokra, amelyekkel az Európai Bizottság 2014. június 17-i, 651/2014-es rendelete foglalkozik" – áll az Oktatásügyi Minisztérium álláspontjában, amelyet pénteken közölt a TASR-rel a minisztérium kommunikációs osztálya. A tárca szerint a törvény értelmében kötelesek voltak megkötni a szerződést, nem utasíthatták el csak azért, mert az adott cég nem szerepelt a jegyzékben. „A támogatásban részesülő cégek a 315/2016-os törvény értelmében kötelesek regisztrálni magukat, az Oktatásügyi Minisztérium ezért figyelmeztetni fog minden céget, hogy tegyenek eleget ezen kötelességüknek" – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?