Peter Pellegrini államfő (TASR-kép)
Pellegrini aláírja a konszolidációs csomagot – januárban életbe lépnek a mindenkit érintő megszorítások
Bár az államfő, Peter Pellegrini korábban óvatos kritikát fogalmazott meg a kormány konszolidációs csomagja kapcsán, végül úgy döntött, aláírja a megszorító intézkedéseket tömörítő törvénymódosítási javaslatokat.
Peter Pellegrini csütörtökön újságírói kérdésre válaszolva már jelezte, hamarosan bejelenti, áldását adja -e a kormány konszolidációs csomagjára. Az államfő akkor úgy fogalmazott, csupán arra vár, hogy az egészségügyi miniszter, Kamil Šaško (Hlas) tájékoztassa az egészségügyi dolgozókkal folytatott tárgyalások eredményéről.
Meghallgatom, mit tud felajánlani a kormány vagy a miniszter, és az alapján döntök
– jelentette ki az államfő, aki az egészségügyi dolgozókkal folytatott egyeztetései után arra kérte a kormány képviselőit, hogy a szükségszerű konszolidáció okozta nehézségek ellenére próbáljanak forrásokat találni az egészségügyisek által szorgalmazott béremelésre.
Megszületett a megállapodás
„A feladatot, amely célja egy kompromisszumos megoldás volt, múlt héten megismételtem az új egészségügyi miniszternek is. Egyúttal bejelentettem, ha a kormány nem lesz hajlandó eleget tenni ennek a feltételnek, kész vagyok visszaküldeni a konszolidációs csomagot a parlamentbe” – emlékeztetett Pellegrini, majd arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az egészségügyi tárca vezetője, Kamil Šaško péntek reggel pozitív hírekkel érkezett az elnöki palotába.
A pénzügyminisztériummal folytatott intenzív egyeztetések, valamint a kormánypártok között lezajlott beszélgetések után az egészségügyi miniszternek sikerült több mint 100 millió eurót összegyűjtenie
– tájékoztatott az államfő, aki abban bízik, hogy megtalálták azt a stabilizációs eszközt, ami megakadályozza, hogy az egészségügyi dolgozók a jobb anyagi feltételek reményében külföldre távozzanak.
A szaktárca vezetője, Kamil Šaško jelezte, hogy a bejelentett összeg végleges, a kormány a jelenlegi helyzetben nem tud több pénz felajánlani.
A nővérek és a mentősök bére olyan ütemben nő majd, ahogy arra a konszolidációs intézkedések elfogadása előtt számíthattak
– magyarázta Šaško. Az orvosok esetében a valorizáció mértéke a megszorító intézkedések listáján szerepelő 3 százalék helyett 6,4 százalékos lesz.
Peter Pellegrini nem csak üdvözölte a kompromisszum létrejöttét, egyúttal jelezte, úgy véli, az egészségügyi dolgozóknak ezután nincs oka azzal nyomasztani a betegeket, hogy a felmondásukat gyűjtik. Az orvosokat pedig arra kérte, szüntessék be a nyomásgyakorlást.
Egyre nehezebb helyzetben van a lakosság
„A konszolidációra valóban nagy szükség van, hogy Szlovákia elkerülje a komoly gazdasági következményeket, amelyek az egész társadalomra hatással lennének. Ugyanakkor figyelmeztetnem kell a kormányt, hogy az egyes intézkedések esetében vegyék figyelembe az ország lakosságának valódi helyzetét” – mutatott rá Pellegrini, aki arra kérte a kormányt, tegyenek eleget azon ígéretüknek, hogy a szükségszerű megszorítások nem befolyásolják majd negatívan a lakosok életszínvonalát. Az elnök emlékeztetett a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésére, mely szerint Szlovákiában csaknem egy millió embert fenyeget a szegénység.
Ezért abban bízok, hogy a kormány jövőre minden olyan polgárnak segítő kezet nyújt, akik az elfogadott konszolidáció miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek
– jegyezte meg az államfő.
Jön a tranzakciós adó
Peter Pellegrini a konszolidációs csomag másik javaslatának sorsáról is döntött. Az államfő a tranzakciós adó bevezetését szorgalmazó tervezetet is aláírja. Peter Pellegrini szerint ez az intézkedés nélkülözhetetlen, mivel „jelentősen hozzájárul az államháztartási hiány csökkentéséhez.
„Tiszteletben tartom a kormány felelősségét, ennek ellenére további lépéseket várok a kabinettől. A tranzakciós adó inkább egyedi, mint megszokott intézkedés az Európai Unió tagállamaiban” – hangsúlyozta az államfő, aki azt üzente a kabinet tagjainak, hogy az új adónem áprilisi hatályba lépéséig tisztázzák a nyitott kérdéseket. Ezek közül Pellegrini a civil szervezeteket emelte ki, akiknek a kormány tervei szerint ugyancsak tranzakciós adót kellene fizetniük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.