Csaknem egymillió embert veszélyeztet a szegénység Szlovákiában

energiaszegenyseg k
Pozsony |

A világjárvány kitörése óta Szlovákia szegénységi mutatói fokozatosan romlanak. 2023-ban már az egymilliós határ felé közelített azon lakosok száma, akik szegénységgel vagy társadalmi kirekesztettséggel szembesültek.

Szlovákiában tavaly minden hatodik ember szembesült a szegénységgel vagy a társadalmi kirekesztés valamely formájával. A veszélyeztetettek száma mindössze egy év alatt 55 ezerrel nőtt, így 2023-ban csaknem meghaladta a 943 ezret, derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból, amelyek a háztartások éves jövedelmét és életkörülményeit vizsgáló felmérésen alapulnak. A jelentés a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából készült, amiről minden évben október 17-én emlékeznek meg.

Még mindig érezhető a világjárvány hatása

Szlovákiában egészen 2020-ig folyamatosan csökkent azok száma, akiket a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség veszélyeztetett volna. A világjárvány kitörése azonban negatív fordulatot hozott, a pandémia óta a szegénységi mutatók folyamatosan romlanak. Mindez egyebek mellett a magasra csapott inflációnak, valamint az emelkedő áraknak tudható be.

A szegénység három dimenziója

A szegénység három dimenziója közül Szlovákia lakosait a jövedelmi szegénység veszélyezteti leginkább. Ebben az esetben azokról a személyekről van szó, akik olyan háztartásokban élnek, amelyek jövedelme nem haladja meg a szegénységi küszöb aktuális értékét. 2023-ban a küszöbértéket egy egyszemélyes háztartás esetében évi 5 528 euróban határozták meg, ami havi lebontásban legfeljebb 461 eurót jelent. Ebből az adatból kiindulva, tavaly mintegy 766 ezer szlovákiai lakos élt a szegénységi küszöb alatt.

A szegénység második dimenziója a súlyos anyagi és szociális nélkülözést jelenti, aminek 375 ezer fő volt kitéve. Ebbe a kategóriába például azok a lakosok tartoznak, akik képtelenek eleget tenni a váratlanul felmerülő kihívásoknak, nehézséget okoz nekik az elhasználódott bútorok cseréje, esetleg nem engedhetik meg maguknak, hogy évente legalább egy hetet, az otthonuktól távol töltsenek.

A harmadik dimenzió az alacsony munkaintenzitás jelentette problémát tükrözi. Az érintett 161 ezer polgár ugyanis olyan háztartásban él, amely tagjai az éves munkapotenciál egyötödénél kevesebbet dolgoznak.

Érdemes megjegyezni, hogy van az ország lakosságának egy olyan csoportja is, amelyiket nem csak a szegénység egy-egy dimenziója sújt, egyszerre érinti őket a jövedelmi szegénység, súlyos anyagi nélkülözésben élnek, sőt, az adott háztartás munkaintenzitása is rendkívül alacsony. Ebbe a kategóriába körülbelül 117 ezer ember, vagyis a polgárok 2,2 százaléka esik bele. Ha a kormány valóban fel szeretné számolni a szegénységet, akkor szakpolitikájuk középpontjában éppen ezeknek az egyéneknek, családoknak kellene állnia.

A gyermekes családok ügye

Ha a szegénység kérdését az egyes háztartások összetétele alapján vizsgáljuk, arra az eredményre jutunk, hogy a kiskorú gyermeket eltartó családok 1,5-szer nagyobb kockázattal néznek szembe, mint a gyermek nélküli háztartások. A legnagyobb veszély az egyszülős háztartásokat fenyegeti, de azok a családok is kifejezetten nehéz helyzetben vannak, ahol két felnőtt három vagy annál több gyereket nevel.

Bizonyos régiók helyzete javul

Bár a szegénységről tanúskodó jelentés összességében véve elég negatív képet fest a Szlovákiában uralkodó helyzetről, az ország nyolc régiója közül kettő, Pozsony és Nagyszombat megye, javuló tendenciát mutat. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az egyes országrészek között évek óta jelentős különbségek vannak. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a szegénység és a kirekesztettség kockázata a hosszú ideje sereghajtó Eperjes megyében a legmagasabb, csaknem 220 ezer embert érint (27,6 százalék), de Besztercebánya és Kassa megyében is 20 százalék felett van a nehéz helyzetben lévő lakosok száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?