Pellegrini a tüntető gazdákat július első hetében látogatja meg

Peter Pellegrini
Budapest/Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő július első hetében találkozna az elégedetlen gazdákkal Kelet-Szlovákiában. Ezt csütörtökön üzente nekik, a budapesti V4-csúcstalálkozóról.

 

Pellegrini felidézett több olyan lépést, melyet a mezőgazdaság területén jelentkező problémák megoldása érdekében hozott, amikor a kormány élére került. Hozzáfűzte: a megoldások nem az utcán születnek, és nem is az Elnöki Palotában, az udvarias találkozókon.

 

„Nekem sajnos a mai programom nem engedte, hogy találkozzak velük, de szeretném megüzenni a gazda kollégáinknak, akik Pozsonyba érkeztek, hogy más elképzelésem van a találkozónkról. Szeretném bejelenteni, hogy július első hetében keletre utazok, és megpróbálok találkozni velük egy kisebb gazdaságban, ahol a valóságban dolgoznak” – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette: a gazdák több követelésének teljesítése már folyamatban van, ezért nincs ok a pánikra. „Már nincs sok nyitott kérdés, ennek ellenére szándékozom találkozni velük” – hangsúlyozta Pellegrini.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?