Pellegrini: A napokban százak, sőt ezrek térhetnek haza külföldről

Pellegrini
Pozsony |

A koronavírus miatt a napokban szlovák állampolgárok százai, sőt ezrei térhetnek haza külföldről, többen Olaszországból és Spanyolországból. Erre Peter Pellegrini (Smer) leköszönő kormányfő hívta fel a figyelmet. Denisa Saková belügy- és Miroslav Lajčák külügyminiszterrel (mindketten Smer) együtt fegyelmezettségre és a honfitársaikkal szembeni szolidaritásra intették a külföldről hazatérő állampolgárokat.

Saková elmondása szerint minden hazatérőt koronavírustesztnek fognak alávetni. Ha az eredmény negatív lesz, az állami karanténközpontokból otthoni karanténba vonulhatnak.

Lajčák arról számolt be, hogy többen panaszkodtak amiatt, hogy az állam elrendelte számukra a vesztegzárat. Pellegrini ezzel kapcsolatban arra kérte az állampolgárokat, hogy gyakoroljanak nyomást az új kormányra annak érdekében, hogy a külföldről hazatérők ne kerülhessék el a kötelező karantént.

„Ellenkező esetben ötszáz Olaszországból hazatérő széled majd szét szerte az országban, és én nem fogom tudni garantálni az állampolgárok egészségét. Megkérek mindenkit, hogy késlekedés nélkül utasítsa el az önző, a szabályokat ignoráló magatartást, azokét, akik csak saját magukra gondolnak, a maradék 5,5 millió embert, főleg az időseket figyelmen kívül hagyják”

– fogalmazott a leköszönő miniszterelnök.

A külföldről hazatérő szlovák állampolgároknak Pellegrini azt ígérte, hogy az állam gondoskodni fog róluk, nekik azonban tiszteletben kell tartaniuk az utasításokat. Hozzátette: ha ő maradna a kormányfő, megtagadná a hazaszállítást azoktól, akik ignorálni akarják a szabályokat.

Lajčák közölte: az állam már megegyezett több légitársasággal. Londonból szombaton (március 23.) indul az első gép Szlovákiába, öt nappal később pedig az Egyesült Államokból is felszáll egy gép.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?