Paška akár az év vállalkozója is lehetne

Pozsony |

<p>Pavol Paška házelnöknek lesz mit a tejbe aprítania akkor is, ha nem lesz a parlament elnöke. A Fair-Play Szövetség átnézte a házelnök tulajdonában lévő cég, a Komed Kft. éves zárójelentéseit, s kiderült, az általában csak egyetlen embert foglalkoztató társaság nyeresége két év alatt több mint 700 ezer euró volt.&nbsp;</p>

 „A cég személyi költségei – bérek, társadalombiztosítás, étkezési utalványok, egyéb személyi költségek – 34 ezer eurót emésztettek fel” – tájékoztatott Peter Kunder, a szervezet munkatársa. Tavaly a cég árbevétele meghaladta a 440 ezer eurót, vagyis minden befektetett euró, amit az egyetlen alkalmazott bérére költöttek, 12 eurót hozott a konyhára. A Komed Kft. tevékenységi területe a hivatalos cégjegyzék szerint vállalkozói tanácsadás, szervezési, gazdasági és könyvviteli tanácsadás, építkezések előkészítése, marketingszolgáltatás és piackutatás. „Vagyis az egyetlen alkalmazott munkáját 12-szoros áron tudta eladni a cég” – magyarázza Kunder. A cég tavaly extraprofitot termelt. A Komed kiadásai mindössze 87 ezer eurót tettek ki, beleértve a 15 ezer eurós értékcsökkenési leírást – ez lehetett például egy cégautó, amelynek értékét fokozatosan leírták a bevételekből. „Vagyis a nyereség a teljes árbevétel 80 százaléka – ez a legtöbb vállalkozó számára elérhetetlen álom – magyarázza Kunder. – Ilyen eredményt általában csak olyan környezetben lehet elérni, ahol nincs konkurencia.” A korrupcióellenes szakértő szerint azonban lehet más magyarázata annak, hogy a konkurencia ellenére egyes ügyfelek, cégek csak ennek a kft.-nek akarnak fizetni, bár sokkal drágább a többi cégnél. „Az egyik a hihetetlenül jó minőség, amit a Komed biztosít, de van kevésbé kedvező magyarázat is, amiről nyilvánosan nem szívesen beszélnek” – magyarázza a korrupcióellenes szakértő. Paška cége két év alatt 729 ezer euró nyereséget ért el, ebből adózott, vagyis egyetlen tulajdonosként bármikor kifizetheti magának osztalékként. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?