Parlament előtt a javaslat, amely elsőbbséget adna a gyalogosnak már akkor, amikor még csak készül átkelni a zebrán

gyalogos-átkelőhely

Romana Tabák független parlamenti képviselő a parlament elé terjesztett egy javaslatot, amely már akkor kötelező elsőbbségadást írna elő a járművezetők számára, amikor a gyalogos még csak tervezi, hogy átkel a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a járművezető csak akkor köteles elsőbbséget adni a gyalogosnak, ha már a kijelölt átkelőhelyre lépett. Tabák javaslata szerint azonban a járművezetőknek már akkor elsőbbséget kellene adniuk, amikor a gyalogos egyértelműen arra készül, hogy átkel az út túloldalára.

„E kötelezettség biztosítása érdekében a járművezető köteles olyan sebességgel haladni az átkelő előtt, hogy szükség esetén meg is tudjon állni előtte” – áll a képviselő indoklásban.

Hozzátette, ez nem jelentené azt, hogy a gyalogos abszolút elsőbbséggel rendelkezik. „Annak ellenére, hogy a járművezetőnek lehetővé kell tennie a gyalogos-átkelőhelyen történő biztonságos átkelését, a gyalogos a módosítást követően is köteles figyelembe venni a közlekedő járművek sebességét és távolságát” – nyomatékosította azzal, hogy a gyalogosoknak ezt követően sem szabadna hirtelen az úttestre lépniük. 

Az előterjesztés szerint a villamosok elsőbbségi szabálya változatlan maradna.

Ha a módosító-javaslatot a parlament is jóváhagyja, a változás 2024. január elsején lép életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?