Papíron kevesebb az állástalan

A legutóbbi statisztikai adatok szerint a 109 ezer lakosú Komáromi járás 55 100 gazdaságilag aktív polgára közül alig minden negyediknek nincs munkája. Más megközelítésből: a munkanélküliség aránya tartósan 24 százalék körül mozog. Roland Keťkóval, a járási munkahivatal igazgatójával a foglalkoztatási törvény módosításának hatásairól, a nyilvántartott munkanélküliek jogairól és kötelességeiről beszélgettünk.

– A munkanélküliek háromnegyede egyáltalán nem akar dolgozni Vas Gyula felvételeHány munkanélküli szerepel a nyilvántartásban?

Tavaly év végén hivatalunk nyilvántartásában 14 675 munkanélküli volt, számuk azonban állandóan változik. Januárban, az előző évekhez hasonlóan, megjelentek a nyilvántartásban azok a személyek, akik idényjellegű, illetve közhasznú munkákat végeztek, így január végére 14 733-ra emelkedett ez a szám. Február elejétől viszont újabb csökkenést tapasztalunk.

Ez utóbbi már összefüggésbe hozható a januártól érvényes jogszabály-módosításokkal?

Egyértelműen, hiszen az előző időszakhoz képest kimutathatóan növekszik azok száma, akik saját kérésükre kerülnek ki a jegyzékből. Ugyancsak megnőtt azon személyek aránya, akiket a hivatallal való együttműködés elmulasztása miatt kellett kiiktatni a nyilvántartásból, de az előző időszakhoz képest többen vannak olyanok is, akik „elbliccelték” a megjelenést a hivatalban. Máris tapasztalható a foglalkoztatásról szóló törvény módosításának, illetve azon rendelkezésének hatása, amely 14 naponkénti kötelező jelentkezést ír elő a munkanélküliek számára. A nyilvántartás előnyeit élvező személyektől ezentúl nagyobb önállóságot várunk el, több energiát kell fektetniük a munkahelykeresésbe, és ezen igyekezetüket bizonyítani is kell, vagy itt a munkahivatalban, vagy a hivatal által kijelölt helyen.

Milyen előnyökre gondol?

Valamennyi nyilvántartott munkanélküli ingyenes egészségügyi biztosítást kap, és kihasználhatja az aktív foglalkoztatáspolitika nyújtotta lehetőségeket. Tehát részt vehet a különböző átképzéseken, tanácsadásokon és úgynevezett önfoglalkoztatás esetén anyagi támogatást is igényelhet. Ezenkívül az az időtartam, amíg munkanélküli segélyt kap, az öregséginyugdíj-igényléskor hozzáadódik a ledolgozott évekhez.

A jogszabály-módosítások milyen változásokat hoztak a hivatal munkájában?

Január és február a felfutás időszakának tekinthető, amelyet át kell vészelniük az ügyfeleknek és alkalmazottainknak is. Hogy mérsékeljük az ügyfélfogadó irodáink előtt kígyózó sorokat, kihelyezett ügyfélfogadó irodákat nyitunk, az elsőt Nemesócsán. Majd meglátjuk, mekkora lesz az igény, azzal számolunk ugyanis, hogy az elkövetkező hónapokban letisztul a munkanélküli-nyilvántartás, vagyis sikerül kiszűrni azokat a személyeket, akik eddig csak visszaéltek a szociális juttatásokból származó előnyökkel. Becslésem szerint ennek köszönhetően az első negyedévben akár 5 százalékkal, vagyis mintegy 740 fővel is csökkenhet a nyilvántartott munkanélküliek száma. Ezek a személyek többnyire feketén dolgoznak a szomszéd járásokban, illetve országokban. A nyilvántartás további megtisztításához hozzájárul majd a „település érdekében végzendő kisebb szolgáltatások” intézményének bevezetése.

Miként fognak hozzá ehhez a többek szerint kényes feladathoz?

Hivatalunk indít egy programot, amely elsősorban a tartós, tehát a 12 hónapnál régebben nyilvántartott munkanélküliek aktivizálására szolgál. A programba besorolt személyek a községek felszólítására meghatározott időközönként kötelesek lesznek kisebb, a település érdekeit szolgáló munkát végezni. Ezalatt ezen személyek balesetbiztosítását kifizetik. A biztosítást a községnek kell megkötnie, de a munkahivatal finanszírozza. Hivatalunk ezenkívül a községeknek közhasznú munkásokat biztosít, akik mintegy menedzserekként a már említett, kisebb szolgáltatásokat végző személyeket felügyelik, munkájukat koordinálják. Anyagi lehetőségeink 66 ilyen adminisztratív munkaerő foglalkoztatását teszik lehetővé, számuk az egyes községekben a nyilvántartott munkanélküliek számától függ, Komáromban például tízen lesznek. Azokra a munkanélküliekre, akik elutasítják a kisebb szolgáltatások végzését – ami egyébként alkotmányból adódó kötelesség –, szankciók várnak. Első lépésként felére csökken a szociális segélyük összege, majd – ha az illetőt a munkahivatal besorolta az említett programba – kikerül hivatalunk nyilvántartásából. Mindezzel egyrészt elérhetjük, hogy az illegális munkavállalók végre legalizálják munkaviszonyukat, másrészt hozzájárulunk a települések rendbetételéhez, tisztán tartásához.

Miként viszonyulnak a tervezethez a községek?

A Komáromi járásban 41 település van. Még januárban tárgyaltunk a polgármesterekkel, s kifejtettük a törvénymódosításból eredő változásokat. Elmagyaráztuk, miként vonhatják be a munkanélkülieket, elsősorban a szociális segélyben részesülőket a község érdekében végzett kisebb szolgáltatások elvégzésébe. Többségük pozitívan fogadta a változásokat. Néhányukat aggasztotta, hogy a munkavégzés közben előforduló baleset esetén ki viseli majd a felelősséget, és sokan nem voltak tisztában azzal sem, mi számít a község érdekében végzendő kisebb szolgáltatásnak. Az elmúlt hetek alatt sikerült tisztázni ezeket a kérdéseket.

A munkanélkülieknek meddig kell még hosszú sorokban várakozniuk a munkahivatalok előtt?

Ezek a sorok már március folyamán automatikusan rövidülni fognak azáltal, hogy a tartós munkanélkülieket, akik a nyilvántartott munkanélküliek 52 százalékát teszik ki, bevonjuk az előbbiekben részletezett tervezetbe. Hiszen nekik nem fog kelleni a hivatalban jelentkezniük, mert a kisebb szolgáltatások végzésével saját községükben teljesíthetik a törvényben előírt kötelességüket.

A foglalkoztatási törvény módosításának egyik célja, hogy nagyobb aktivitásra ösztönözze a munkanélkülieket a munkahelykeresés terén. De vannak-e egyáltalán szabad munkahelyek a járásban?

A gútai Kromberg&Schubert jelentős munkaerő-toborzást végez, mivel új gyártócsarnokot épített. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a munkanélküliek nemigen érdeklődnek a kábelgyár által kínált lehetőség iránt. A hivatalunk által szervezett munkabörzén kiderült, a munkanélküliek háromnegyede egyáltalán nem akar dolgozni, és ez megdöbbentő. Ami a további munkalehetőségeket illeti, terjeszkedik a Rieker cipőgyár és leányvállalatai, ez mintegy 80 új munkahelyet jelent majd. Komáromban új bevásárlóközpont is épül, 109 új munkahellyel, persze itt kérdéses, hogy a kiskereskedelemben hány ember munkahelye szűnik meg a központ megnyitásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?