Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) akár soron kívüli parlamenti ülésszak összehívását is kész kezdeményezni, amiért Anton Rašla, a második világháború utáni kommunista koncepciós perek államügyésze a főügyészségen keresetet nyújtott be Vladimír Palko kereszténydemokrata képviselő ellen.
Palkót perli a volt államügyész
Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) akár soron kívüli parlamenti ülésszak összehívását is kész kezdeményezni, amiért Anton Rašla, a második világháború utáni kommunista koncepciós perek államügyésze a főügyészségen keresetet nyújtott be Vladimír Palko kereszténydemokrata képviselő ellen. A KDH szeretné, ha a főügyész megmagyarázná a parlamentnek, miért adott helyt Rašla keresetének. Az egykori államügyész ugyanis azért perli a képviselőt, mert az idén júniusban a Markíza magántelevízióban olyan értelmű kijelentést tett, hogy ha a cseh koncepciós perek államügyészét büntetőjogilag felelősségre vonták, így kellene eljárni Rašlával szemben is. Palkót egyébként a pozsonyi negyedik járási bírósága meghallgatásra máris beidézte. A honatya jelezte, törvényes kötelességének eleget téve megjelenik a bíróságon.
A KDH mindazonáltal abszurdnak tartja, hogy a főügyész nem állította le azonnal az ügyet, mert Rašla bizonyíthatóan bűnrészes számos, ‘89 után rehabilitált ember halálra vagy életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltetésében.
„A KDH újra magasba lendíti az antikommunizmus zászlaját” – jelentette ki František Mikloško (KDH) honatya, mert a vádemelés szerinte egyértelműen a volt kommunisták aktivizálódásáról árulkodik. A kilencvenes évek első fele után, amikor „mint az egerek, odvaikba bújtak”, a kommunisták szerinte „most kapnak újra bátorságra”. (kár)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.