Pozsony. Az örökbefogadás és a gyermekotthonokban élő gyermekek nevelőszülőknél való elhelyezésének népszerűsítése, segítése lesz a fő feladata a Pótcsaládok Társulásának (ANR), mely idén nyáron alakult.
Otthon helyett pótcsalád
Pozsony. Az örökbefogadás és a gyermekotthonokban élő gyermekek nevelőszülőknél való elhelyezésének népszerűsítése, segítése lesz a fő feladata a Pótcsaládok Társulásának (ANR), mely idén nyáron alakult. Másik fő feladatuknak az örökbefogadó és a nevelőszülők szakmai segítését és érdekvédelmét tartják, mivel szerintük gyakran a törvény szerint járó juttatásaikat sem kapják meg az államtól, mondta Jana Juráňová, a szervezet alapítótagja. Szlovákiában az örökbefogadás mellett ugyanis létezik a nevelőcsalád és a hivatásos család intézménye is, melyek állami támogatásban részesülnek, amit az állami gyermekotthonokon keresztül folyósítanak. Juráňová szerint éppen ez okozza, hogy az állami támogatásnak mintegy fele nem jut el a címzettekhez. Az országban több mint 2100 nevelőcsaládban és 110 hivatásos családban élnek biológiai szüleik által elhagyott gyermekek. Az érvényes jogszabályok szerint örökbefogadható minden olyan gyermek, aki után legalább hat hónapon keresztül nem érdeklődtek vér szerinti szülei; az új jogszabály szerint már nem számít „érdeklődésnek” az, ha a szülők időnként egy-egy képeslapot küldenek az otthonban élő gyermeküknek. Az ANR szeretné elérni, hogy a legtöbb otthonban élő gyermek nevelőszülőkhöz kerüljön, mivel ez a nevelési módszer sokkal jobb eredményeket ér el – biztosítja a gyermek fejlődését, ráadásul olcsóbb a gyermekotthonok fenntartásánál. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.