<p>Az utóbbi két hónapban kétszer annyian igénylik útlevél kiállítását ötévesnél kisebb gyermekük számára, mint áprilisban.</p>
Ötévesnél kisebbek útlevele – kétszer annyian kérik, mint áprilisban
Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a belügyminisztérium április óta figyelmeztet a június 26-án hatályba lépő új uniós jogszabályra, amely értelmében – bizonyos feltételek mellett – az ötévesnél fiatalabbaknak is szükséges külön úti okmány.v
Míg áprilisban több mint nyolcezer ilyen útlevélkérelem érkezett a rendőrséghez, májusban már majdnem húszezer, júniusban pedig eddig megközelítőleg 19 500.
Hogy a kérelmek benyújtását megkönnyítse, a rendőrség bővítette a félfogadási időt. A helyzettől függően további intézkedéseket is hozhatnak.
Bulgária, Észtország, Franciaország, Lettország, Magyarország, Ausztria, Portugália, Románia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és Horvátország már jelezte, hogy elfogadja, ha az ötévesnél fiatalabb gyerekről a szülő útlevelében van hivatalos bejegyzés. Nem ismeri el azonban a bejegyzést Csehország, Hollandia, Litvánia és Olaszország.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.