Ösztönözni kellene a gyermekvállalást

A nők két dologért képesek még a pokolra is elmenni – az egyik, hogy legyen gyerekük, ha akarják, a másik pedig, hogy ne legyen, ha nem akarjákSzlovákiában az abortuszoktól, Magyarországon a köldökzsinórvér – levételétől, Lengyelországban a fogamzásgátlástól hangos a parlament és miközben a politikusok vitatkoznak elveszik a lényeg, mert mi az oka annak sem a leginkább érintett nőket, sem a témához hozzászólni jogosult szakembereket nem kérdezi senki. Czeizel Endre genetikussal arról beszélgettünk, mi lehet az oka annak, hogy miközben állandó népességfogyással kell szembenéznünk, a gyermekvállalást befolyásoló döntések sokkal inkább politikai alkukról, mint a jövő iránt érzett felelősségről árulkodnak.

Az ötvenes hatvanas években csaknem minden szocialista államban tettek kísérletet a terhességmegszakítások betiltására, mivel a népességszám az ország, különösen a hadsereg erejét jelképezte. A rendszerváltás után pedig sokan azt vallották, hogy ezt a döntést teljesen a nőkre kell bízni. Ön szerint melyik megoldás az, amelyik egészségügyi és etikai szempontból egyaránt elfogadható?

Magyarországon a 12. hétig minden terhesség megszakítható, ha az anya „válsághelyzetben” van. 1956-ban minden korlátozás nélkül engedélyezték az abortuszt. Korábban a Rákosi-rendszerben a teljes tiltás volt érvényben, csak az anya egészségének és életének védelme jelentett kivételt. Jelentősen emelkedett is a születésszám, ezt a generációt ezért nevezik Ratkó-gyerekeknek az akkori egészségügyi miniszter nyomán. Az ezt követő 1956. évi szabadelvű abortusztörvénynek viszont az lett a következménye, hogy a házaspárok döntő többsége az abortuszt, mint a születéskorlátozás eszközét alkalmazta. 1969-ben 207 ezer terhességmegszakítás volt Magyarországon a 154 ezer születéssel szemben! 1973-ban ezért, amikor már vészesen kezdett csökkeni a népességszám, hoztak egy határozatot, amely úgy korlátozta az abortuszt, hogy ha az asszony házasságban él, van lakása, nincs kettő vagy több gyermeke és 40 év alatti, akkor nem szakítathatja meg a terhességét. Ekkor átmenetileg emelkedett is a születések száma, és ez időtájt készítettük az „Öröklődés titkai” és „Születésünk titkai” TV-sorozatokat is. A rendszerváltás után nálunk is elkezdődtek e témában is a politikai csatározások. Én nehezen éltem ezt meg, mivel nagyon abortusz-ellenes vagyok. De azt is tudom, hogy ezt törvényileg betiltani nem lehet. A nők két dologért képesek még a pokolra is elmenni – az egyik, hogy legyen gyerekük, ha akarják, a másik pedig, hogy ne legyen, ha nem akarják. A szörnyű romániai példánál semmi sem mutatta jobban, hogy ha tiltják az abortuszt, akkor csak az a kérdés ki haljon vagy rokkanjon meg: az anya vagy a gyerek.

Szlovákiában arról folyik a vita, végezhető-e károsodott magzat esetében abortusz a terhesség 12. hete után is. Szakmai körökben egységesek erről a vélemények?

A legtöbb orvos egyetért abban, hogy indokolt esetben a huszadik hétig végezhető el a beavatkozás, de mivel a terhesség pontos megállapítása egyáltalán nem könnyű dolog, tulajdonképpen a huszonnegyedik hét számít a végső határnak. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor az orvos száz százalékig biztos abban, hogy a magzat életképtelen, vagy a terhesség az anya életét veszélyezteti. Kár, hogy amikor ezekben a kérdésekben döntések születnek alig hallunk szakmai érveket, de hát ez mindenhol a világon politikai kérdés, a liberálisok és konzervatívok klasszikus csatatere. Pedig arról kellene vitázni, hogyan kellene a fiatalokat felkészíteni a családi életre.

Nem vitás, hogy az abortusz abban a formában ahogy nálunk végzik valóban drasztikus beavatkozás. Arról miért nem esik szó, hogy a terhességmegszakításnak sokkal egyszerűbb módja is van?

Valóban Angliában, Franciaországban, a Benelux államokban vagy Skandináviában már régóta csak két tablettát adnak a nőknek: az egyik miatt a magzat felszívódik a méhben, a másik pedig összehúzza a méhet és kilöki a magzatmaradványt. ĺgy lényegében sérülés nélküli spontán vetélést idéznek elő. A kérdés az, hogy ha egyszer a törvényeink megengedik az abortusz lehetőségét, akkor miért a nők lelki és testi egészségére ártalmas módszerrel végezik. De hát válasz helyett eddig csak azt vágták a fejemhez, hogy ha ezt bevezetnénk, akkor a magyar nők nem is védekeznének, hanem mind ezzel a módszerrel élnének. A baj az, hogy a politikusok döntő többsége férfi és el sem tudják képzelni milyen megpróbáltatást jelent a műtéti abortusz a nőkre. Csak egyszer kéne egy miniszter urat kikaparni, biztosan nem beszélne olyan könnyen.

A parlamenti szócsaták ebben a témában végül mindig abba a filozófiai eszmefuttatásba torkollnak, mikor is kezdődik az emberi élet, a fogantatás, vagy a születés pillanatában. Ön melyik nézetet vallja?

Nem a fogantatáskor kezdődik az élet, mert amikor a petesejtbe bekerül az ondósejt, egy ideig még a petesejtben lévő ribonukleinsav irányítja a fehérjeszintézist és ez kb. a 72. óráig tart. Az abortusz szempontjából ez ugyan lényegtelen, de a sürgősségi fogamzásgátlás szempontjából már nem az. Nagyon fontos az is, hogy ha egy házaspárnál súlyos genetikai betegség fordul elő, illetve hibás géneket hordoznak, akkor ezt 50%, illetve 25%-os eséllyel örökölheti a születendő gyermek is. A lombikbébi program keretében a 4-5. osztódás után a 16-32 sejtes fázisban meg tudjuk nézni melyik magzatkezdemény beteg és csak az egészségeset ültetik be.

Magyarországon az utóbbi hónapokban komoly vita folyt annak lehetőségéről, hogy a szülők megválaszthassák gyermekük nemét. Van esély arra, hogy ez belátható időn belül lehetséges legyen?

Én nem látok esélyt erre, pedig ha az első gyermek után ezt megengednék, akkor Magyarországon a születések száma tízezres nagyságrenddel növekedhetne. Ráadásul a lányt és fiút nemző ondósejtek különválasztásával ki tudnánk küszöbölni az olyan megbetegedéseket is, amelyek csak a fiúkba öröklődnek. Most ezeket a beteg magzatokat megöljük, holott helyettük egészséges leányok is születhetnének. Sajnos, e kérdésben a szakma is nagyon megosztott, hiszen a lombikbébi program nagy üzlet is.

Ma már a lombikbébi-program valóban hozzáférhető mindenki számára?

Pénz kérdése, mert egy beültetés kétszázezer forint körül van és általában többször is meg kell ismételni. A biztosító a magyar nőknek is csak a beültetést téríti meg, a hormonkezelést, ami esetenként körülbelül nyolcvanezer forint, már nem. Akik külföldről jelentkeznek – főleg Szerbiából és Ukrajnából jönnek sokan, mert ott nincs ilyen lehetőség – azok mindent maguk fizetnek.

Pénz híján sokak számára az örökbefogadás vagy a dajkaterhesség az egyetlen lehetőség. Utóbbit azonban sok országban nem engedélyezik.

2002-ben morális indokokra hivatkozva Magyarországon is betiltották a dajkaterhességet. Most arról folyik a vita, hogy esetleg újra engedélyeznék, de csak családon belül, ami nem a legszerencsésebb dolog. A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy ebből komoly családi viszályok keletkeztek, mert a szülőanya mégsem tudott teljesen lemondani a gyakran látott – noha genetikailag nem tőle származó – gyermekről, vagy a férfi a gyermeke szülőanyjához kezdett vonzódni. Ez komoly lelki erőpróba minden fél számára. Arról nem is beszélve, hogy a dajkaanya kiadásai is megnőnek, tehát jogosan járna neki ezért a terhesség idején legalább a minimálbér. De a magyar társadalom olyan farizeus, hogy a dajkaanyaságot szinte a prostitúcióval veszi egy kalap alá, még el is ítéli azokat, akik erre vállalkoznak.

Sokat lehetett az utóbbi időben hallani arról milyen hatalmas előrelépés az orvostudományban a köldökzsinór-vérből nyert őssejt felhasználása. Valóban ilyen csodatévő az őssejt?

Háromfajta őssejt létezik. Az igazi az, ami még a magzatkezdeményben van a tizenötödik nap előtt, mivel e sejtek még „mindenre” képesek. A tudósok már rájöttek arra, hogy az őssejtből hogyan lehet az izom-, ideg-, hasnyálmirigy-, csontvelő-, sejteket csinálni és ezekből majd emberi szerveket is, tehát így a szervátültetés problémája is megoldódna. A katolikus és több más egyház azonban ezt tiltja, mint emberkísérletet. A másik őssejtfajta a köldökzsinórvérből nyerhető, mivel minden szövettípusban marad egy kis tartalék belőlük. Ebből született az ötlet, hogy a köldökzsinórból, amit úgyis kidobnak, tegyék el a vért. Ezekből az őssejtekből jelenleg csak csontvelőt lehet előállítani, de ez a csontvelő és más a rákos megbetegedések gyógyításában korszakválltást jelent. A harmadik típusú őssejt pedig az, amelyik minden ember csontvelejében megtalálható, de ezek már – az életkortól függően – kicsit „ütöttek-kopottak”, hiszen az életünk folyamán mindenféle ártalom ér bennünket és a ugyanannyi évesek, mint mi. Azért bír nagy jelentőséggel a köldökzsinórból nyerhető őssejt, mivel itt etikai probléma nincs és ezek az őssejtek még sok mindenre lehetnek képesek. A tárolás azonban komoly anyagi terhet jelent, mert a mintákat 50-100 évre kell eltenni folyékony nitrogénba. Nyugaton mindezt robot végzi, egy-egy gépben négyezer mintát tárolnak, de egy ilyen gép negyvenmillió forintba kerül. Én emiatt is mondtam le arról, hogy létrehozzuk az első hazai őssejtbankot. Ekkor jelentkezett egy brüsszeli cég, ők húsz évre 296 ezer Ft-ért vállalják a tárolást, úgyhogy létrejött egy kft., amely a levett minták összegyűjtését és kiküldését végezte. Azt hittem erre nem is lesz kereslet, de meglepően sokan érdeklődtek. Tavaly 990-en küldtek ki mintát, és bár egyelőre ez még csak a tehetősebb rétegek lehetősége, azért nagy dolog hogy nem luxusgépkocsira költik a pénzt, hanem a gyermekeik jövőjére gondolnak.

Mi itt akkor a gond, mit kifogásol az egészségügyi tudományos tanács?

Létrejött egy bankcsoport, amely meg akarta csinálni a magyar őssejtbankot, erre kértek engedélyt, és az ETT ezt úgy véleményezte, hogy a Magyarországon alapított őssejtbank még kísérleti fázisban van, ezért emberkísérletnek számít. Ez így korrekt, mert az egész folyamatban nem a levétel, hanem a raktározás és a csontvelő előállítása a bonyolult. A köldökzsinórból a vér levétele rutin orvosi tevékenység, postázása pedig egyszerű technikai feladat. Most ez a bizonyos cég „dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapon elérte, hogy a „kísérleti” meghatározás a postán küldött mintákra is vonatkozzon. Sajnos, ez a szűklátókörűség nagyon nehezíti a programot. A politikai akarat inkább a minden rászoruló számára hozzáférhető közösségi őssejtbank felé látszik elmozdulni, de hát ez is többmilliárdos befektetés lenne.

Nem egy sikertörténet az Ön szakterülete. Lépten-nyomon falakba ütközik, pedig amiről itt beszéltünk az végeredményben mind a születések számának növekedését eredményezné és ez évek óta a magyar kormányok deklarált célja is.

A gyakorlatban viszont alig történik valami. Mi voltunk a világon az elsők, akik be tudtuk bizonyítani, hogy a magzatvédő vitaminnal ki lehet védeni a központi idegrendszer legsúlyosabb fejlődési rendellenességeit. Ezeket azonban már a terhesség első hónapjában szedni kellene és erre csak a „családtervezők” képesek. Mégis Magyarországon nem dúsítják a kenyérlisztet folsavval, B-6 és B-12 vitaminnal. Az USA-ban, ahol ezt minden lisztfajtánál kötelezően bevezették, harminc százalékkal csökkent a fejlődési rendellenességek aránya és húsz százalékkal a szív és érrendszeri halálozás. Kiderült ugyanis, hogy a szervezetünkben a táplálkozás miatt keletkezett méreganyag (un. homocistein) lebontásáért felelős gének a népesség ötvenhat százalékánál meghibásodtak. Ez a férfiaknál infarktust és agyvérzést okozhat, a nőknél pedig növeli annak valószínűségét, hogy a gyermekük rendellenességgel születik. A magzatvédő vitaminnal mindezek kiküszöbölhetők lennének. Magyarországon mégsem érdekli a dolog az illetékeseket, pedig évente 75 ezer ember hal meg szív-és érrendszeri betegségek következtében. 1998 augusztusa óta ugyan kapható magzatvédő vitamint tartalmazó kenyér, a Táltos, de drágább, mint a többi és ezért éppen a leginkább veszélyeztetett rétegekhez nem jut el. Egy forinttal kellene emelni a kenyér árát és 15 ezer emberrel kevesebb halna meg évente. Viszont 15 ezerrel több gyermek születhetne, ha a szülők dönthetnének a nemükről. E két döntésnek köszönhetően meg is szűnne a népességfogyás. Ez ilyen egyszerű, legalábbis szerintem, de mifelénk, sajnos a legegyszerűbb dolgoknak a legnehezebb érvényt szerezni. Ez magyar sajátosság, a legsikeresebb tudósaink azok voltak, akik időben rájöttek, hogy innen el kell menni. Én viszont maradtam és ma már nem vagyok biztos abban, hogy helyesen döntöttem.