Összehozó lesz vagy megosztó?

Az a 46 éves hölgy, aki halk hanggal s higgadt érveléssel, mégis szinte üstökösként tűnt föl az ország politikai egén, és márciusban a közvetlen elnökválasztás mindkét fordulójában – az akceptált politikussá előlépett civil polgár diadalmaként – már-már álomszerű sikert aratott. Az érem másik oldala viszont azt mutatja, hogy ehhez illően magasak a vele szemben támasztott objektív elvárások is. Még magasabbak, mint az öt esztendővel ezelőtti remények voltak Andrej Kiska megválasztásakor. És nem csak azért, mert a köztársasági elnöki posztért folyó versengésben Szlovákiában először tudott egy nő, ráadásul fölényes győzelmet aratni. Egyszerűen azért, mert a felzaklatott belpolitikai légkörben kampánya legfontosabb üzenete a korrupció, a részrehajló igazságügy, a maffiamódszerek, a hatalom arroganciája, a közpolitika kormányzati köreit elért Rossz elleni fellépés szándéka volt. Már holnaptól a mindennapok kérdése tehát, vajon a tisztességesebb országot szorgalmazó elnök asszony képes lesz-e megőrizni a közvélemény széles rétegeit egységesítő igézetét, vagy a populista és rendszerellenes erők keményedő hangja őt is, elődjéhez hasonlóan, a közmeggyőződés megosztásának örvényébe sodorja? A pro és kontra érveket Petőcz Kálmán diplomatával, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnökével feszegettük.

*

Zuzana Čaputová az első hölgy, akit a Közép-Európában éppen harminc éve lezajlott rendszerváltás óta, ebben a térségben államfővé választottak. Ön, Szlovákia korábbi genfi ENSZ-nagykövetének és az EBESZ Civil Társadalom Platformja tagjának szemszögéből, miként látja: az ország nemzetközi megítélése tekintetében ennek külön jelentősége van?

Abban az értelemben igen, hogy Európában fokozza egy-egy ország politikai megbecsülését, ha a legmagasabb alkotmányjogi tisztségekbe nőket választanak. Persze, mint a politikában általában, ez önmagában még csak annak az esélyét kínálja, hogy az illető bebizonyíthassa a kulcsfontosságú poszt ellátásához szükséges vezetői erényeit. Hogy rögtön egy kézenfekvő dolgot említsek: nyilvánvalóan Zuzana Čaputová mielőbbi törekvéseinek egyike lesz, hogy világos irányt szabva konszenzust teremtsen Szlovákia zavaros külpolitikai „útkeresésében”. Az ország nemzetközi szövetségi kötelékeit nézve ugyanis érthetetlen eltévelyedés, hogy a diplomáciai úton érkezett meghívót ignorálva, a három legmagasabb rangú közjogi méltóság közül a minap senki sem vett részt a II. világháború döntő fordulópontját jelentő normandiai partraszállás 75. évfordulóján tartott nagyszabású megemlékezésen. Ehelyett a miniszterelnök Putyinnal parolázott Moszkvában; a parlament házelnöke Európa utolsó diktatórikus államában, Fehéroroszországban vizitelt, a még hivatalban levő Andrej Kiska pedig itthon maradt! Ahol ilyen diplomáciai zavarodottság honol, ott, szerintem, a köztársasági elnöknek az államfői tekintély súlyával kell szemmel tartania országa külpolitikai lépéseit.

Kampányának egészében, az államfőjelöltek médiavitáiban pedig különösen, az emberek Zuzana Čaputovában azt a civil polgárt ismerhették meg, aki tiszteli mások nézetét és jogait, mert abban bízik, hogy a másik szintén tisztelni fogja az ő jogait és nézeteit. Emellett mert udvarias maradni a neki szánt legfaragatlanabb támadásokkal szemben. Hivatalának elfoglalása után is megtarthatja énjének ezeket a vonásait?

Gondolom, hogy igen. És ez nemcsak ideológiai szemléletén múlik, hanem személyi adottságainak sajátja is. Olyan alkat, aki lelki kiegyensúlyozottságának köszönhetően képes megőrizni a nyugalmát. Nem titok, hogy ebben az élete természetes részét jelentő meditációk is segítik. Ez a harmonikus belső nyugodtság nyilván az államfői hivatal betöltésében is segítheti. Szemben például Iveta Radičová kormányfői szerepvállalásával, aki nem mindig tudott uralkodni az érzelmein és megőrizni a nyugalmát. Ez pedig előnytelen vonás a politikában.

A választók szemében talán éppen ellenjelöltjeinek agresszívabb stílusa tette elfogadható és erős személyiséggé Zuzana Čaputovát?

Könnyen lehet. A kampány során ráérezhetett, hogy a kötekedő politikusok az utóbbi években eléggé alábecsülték a választópolgárt, elsősorban a fiatalokat. Akik pedig ebben az országban egyáltalán még hajlandók elmenni választani, azok többségének elege van a folytonos sárdobálásból és konfliktusgerjesztésből – az érvek demokratikus és jogállami szabályok között zajló versenye helyett. Mind az államfőválasztás, mind májusban az EP-választás azt mutatta, hogy a hazai lakosság kétharmada Európa-párti, miközben a politikusok többsége úton-útfélen Brüsszelt szidja, populista módon „javítgatni” akarja az Európai Uniót. Az emberek Čaputová személyében megtalálták azt a politikust, általa pedig azt a politikai kínálatot, amit az Európai Unió nagyfokú szlovákiai támogatottságának fejében elvárnak. Valószínűleg azt is felismerték, hogy az elnök asszony azon polgárok támasza kíván lenni, akik bíznak a mindenkire vonatkozó szabályok észszerűségében, ezért be is tartják őket. És hogy ez a lelkiismeretes magatartás ne tegye – szinte mindenhol és minden helyzetben – örök vesztessé a becsületes polgárt, hanem ellenkezőleg, jutalmazza a polgári létet.

Pszichológusok meglátása szerint az új államfőnek – kampánya közben – a pedagógiai érzéke is kitűnt. A következő esztendőkben erre milyen mértékben lesz/lehet szüksége?

Ezt nyilván a gyakorlat, a társadalmi hangulat fogja megmutatni. Mindenesetre ebben támaszt jelenthet számára, hogy önvizsgálattal is foglalkozik, ami a pedagógiában különösen fontos empátiához segíti, mert ennek révén türelmesebben, nyíltabban közelíthet mások gondolatvilágához, lelkületéhez. Így az illető meghallgatása, érveinek elfogadása után akár saját korábbi nézetét is úgy korrigálhatja, hogy az ne legyen önmegtagadás, hanem átgondolt és helyénvaló véleménymódosítás. A politikusi pályán ezért valóban jó segítséget jelenthet a megfelelő pedagógiai érzék.

A hazai pártszimpátiákat mérő közvélemény-kutatási adatok hónapok óta azt jelzik, hogy Szlovákiában felhajtó ágon vannak a szélsőjobboldali és rendszerellenes erők; sőt, az antiszemitizmus is. Egy demokratikus országban ez kétségkívül az államfő részére is kihívás!

Annyiban okvetlenül, hogy Szlovákiában a köztársasági elnök elsősorban erkölcsi autoritás, aki morális tekintélyével gyakorolhat hangsúlyos befolyást a közpolitikai és közéleti kérdésekben. Ezért közjogi méltóságként akkor teljesíti szerepkörét, ha útmutató véleményével segíti a felmerült gondok rendezését. Ezért meglátásom szerint a szó tematizáló értelmében többet kellene szerepelnie a nyilvánosság előtt, csakúgy, mint azt az elmúlt esztendőkben Andrej Kiska tette. Ennek legjobb módját az állampolgárokkal való gyakori személyes találkozások biztosítják, hiszen Szlovákia – akárcsak Lengyelország vagy Magyarország – egy kettészakadt ország. Szinte ugyanazokra a dolgokra láthatóan másként reagálnak az emberek Ipolyságon innen vagy Besztercebányán túl, illetve másként a városi vagy a vidéki lakosság. Ebben a közhangulatban a populista és radikális erők befolyását is csak úgy tudja majd tompítani, ha nemcsak közvetve a tanácsadói révén, hanem személyesen is módot talál arra, hogy szembesüljön az odafigyelést remélő rétegek, a szegénysorban élők panaszaival. Az ország szempontjából ugyanis fontos, hogy a meggyőző többséggel megválasztott új államfő megtartsa széles körű választói bázisának rokonszenvét. Illetve lehetőleg azok szimpátiáit is megszerezze, akik mind a mai napig inkább a kampányhetek őt támadó és félrevezető állításainak „igazában” hisznek. Elvégre a jövőt tekintve egyáltalán nem mindegy, hogy a köztársasági elnök, a maga befolyásával és tekintélyével, megosztó vagy összehozó személy.

Zuzana Čaputová egy dunaszerdahelyi lakossági fórumon márciusban kijelentette: „A többség kötelessége minden kisebbség kedvében járni.” Pár nappal később pedig az Új Szónak kijelentette: „Folyamatosan tájékozódni akarok a magyar kisebbség gondjairól.” Ön szerint ez milyen reményekre jogosíthatja az itteni magyarságot?

Főképpen arra, hogy mind a tanácsadói révén, mind a személyes találkozásokon őszintén érdeklődni kíván a szlovákiai magyarok tényleges köznapi gondjai iránt. Amit erről a választási kampányban mondott, azok nyilván rövidített üzenetek voltak, hiszen objektív okokkal magyarázhatóan – korábban főként általános jogvédelemmel és környezetvédelemmel foglalkozott – még nem volt komolyabban tájékozott a nemzeti kisebbségek helyzetéről. Így hát fontos, hogy valóban figyeljen arra, amit a kisebbségi kérdéskörben illetékes tanácsadói testületének két magyar tagja mondani fog; de nem kevésbé bízom abban is, hogy el-ellátogat a szlovákiai magyarok közé, és közben kérdez, meghallgat, szükség esetén érvel. Az embereknek ugyanis Dél-Szlovákiában a nemzeti identitásuk mellett ezernyi más gondjuk is akad a megélhetéssel, a környezettel, az egészségüggyel. Jól mutatja ezt, hogy az országnak ezen a tájain különösen sokan választják Kotleba pártját. De nem azért, mert rendre fasiszták, hanem „csak” túl gyakran tanácstalanok az élethelyzetükkel. Ezért is gondolom, hogy az lenne a logikus, ha az államfőnek már kialakult külső tanácsadói testülete mellett – eredeti ígérete értelmében – egy belső magyar tanácsadója is volna, aki nem pusztán az úgynevezett magyar ügyekkel foglalkozna, hiszen az embereket nem lehet kizárólag az etnikai identitásukra lecsupaszítani. Ez egyben olyan gesztus lenne, ami összhangban állna azzal a demokratikus elképzeléssel, hogy miképpen is kellene működnie egy elnöki irodának. Természetesen ez a most előbukkant megoldás is alapjában véve rendben van, noha erősen hasonlít még Michal Kováč egykori elhatározására, aki a mečiari éra légkörében és a szlovák–magyar viszony mélypontján elfogadta Max van der Stoel, az EBESZ akkori kisebbségügyi főbiztosának azon ajánlását, hogy államfői szinten hozza létre a szlovákiai nemzeti kisebbségek képviselőinek fórumát: a kisebbségi kerekasztalt. Viszont a mai helyzet, szerencsére, gyökeresen eltér az akkori idők rossz emlékű csetepatéitól. Igaz, átalakíthatja ezt a mai nyugodt légkört, ha a 2020-as választások után nem lenne magyar képviselet a szlovák parlamentben, mert akkor az itteni magyarság egy része is radikalizálódhat. Ez a köztársasági elnök számára is egészen más szituációt teremtene, és akkor éppen az államfőnek kellene még nagyobb figyelemmel a magyarok felé fordulnia.