Összegyűlt az aláírás, Hegerék leváltanák Kollárt

Boris Kollár Eduard Heger

Eduard Heger pártja, a Demokraták képviselői összegyűjtötték a szükséges képviselői támogató aláírásokat és rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik Boris Kollár (Sme rodina) házelnök leváltásáról.

A házelnöknek a javaslat benyújtásától számított hét napon belül kell összehívnia az ülést.

„Boris Kollár megvert egy nőt, és kijelentette, hogy újra megtenné. Ezek után csakis szemlesütve szabadna járkálnia” – jelentette ki Andrea Letanovská, a Demokraták listavezetője. Felszólította Kollárt, hogy mondjon le. Szerinte világos üzenetet kell küldeni azokba a háztartásokba, amelyekben családon belüli erőszak fordul elő.

A Demokraták képviselői felszólították a többi parlamenti képviselőt, hogy az erkölcsi iránytűjükhöz igazodjanak, és aszerint szavazzanak. Anna Mierna képviselő elmondta, összesen 34 aláírást gyűjtöttek a Demokraták soraiból, továbbá az OĽaNO-frakcióból, az SaS-frakcióból és más, frakció nélküli képviselőktől.

Kollár már több sajtótájékoztatón nyilatkozott a bántalmazási üggyel kapcsolatban, elismerte, hogy 12 évvel ezelőtt megütötte Barbora Richterovát, mert a nő veszélyeztette a gyereküket. Richterová más vádaskodásait azonban visszautasítja, szerinte lejárató kampány indult ellene.

Richterová állítólagos megfigyelésének ügyével az SIS-t ellenőrző parlamenti bizottság is foglalkozott. Michal Aláč, a titkosszolgálat igazgatója kizárta, hogy bármelyik közjogi méltóság személyes célokra használhatná fel a szlovák titkosszolgálatot. Kollár feljelentést tett Richterová és további ismeretlen tettesek ellen, akik szerinte az egész ügy mögött állnak.

Több párt lemondásra szólította fel Kollárt, ám ő közölte, nem távozik a házelnöki posztról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?