Közélet

Őrizetbe vették a NAKA egy nyomozóját

A Markíza Televízió szerint az őrizetbe vett NAKA-nyomozó Tomáš Emmel.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. május 24. 11:03

NAKA k
- Képarchívum, illusztráció

Emmel volt az, akinek hivatalos feljegyzését Robert Fico, a Smer elnöke felolvasta egy korábbi sajtótájékoztatóján, és amely – véleménye szerint – azt bizonyítja, hogy manipulálták a tanúk vallomását.

Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a reggeli akció során egy személyt őrizetbe vettek.

(tvnoviny.sk)

Marián Kučerka

2022. május 24. 10:06

Kommandósok razziáznak Kučerka otthonában
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Sefcovic

Jöhetnek a százmilliók a helyreállítási alapból

d

Visszatérhet a kötelező maszkhordás?

szárazság

Extrém szárazság uralkodik Szlovákiában, mi lesz így a mezőgazdasággal?

cenzúra vél

Búcsút inthetünk a szólásszabadságnak, jön a cenzúra?

ukrán válság k

Elege lett a kormányból és a menekültekből a határ menti falunak, júliustól már nem segítenek

boris johnson k

Johnson: Nem engedhetjük, hogy Putyin felhajtsa az árakat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.