Óriási NAKA-akció: több pozsonyi cégnél tart a razzia

naka k

Boris Kollárhoz és Martin Borguľához, a Sme rodina korábbi képviselőjéhez köthető cégeknél is.

FRISSÍTÉS:

Később a rendőrség közölte, hogy a „Targety” fedőnevű akció célja egy nagyszabású gazdasági bűncselekmény felderítése, amelyet a gyanú szerint 2011 és 2021 között követtek el. A rendőrök az ország több pontjára, összesen 17 helyszínre vonultak ki.

A rendőrségi vizsgálat eredménye szerint a gazdasági bűncselekményt 2011 és 2021 között követték el, megközelítőleg 7,5 millió eurós áfacsalásról van szó. „Amint a vizsgálat lehetővé teszi, tájékoztatni fogjuk a lakosságot” – közölte a rendőség.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) kora reggeltől tart razziát több pozsonyi cégnél is, többek között a Boris Kollárhoz köthető Fun rádiónál, valamint a Martin Borguľához, a Sme rodina korábbi képviselőjéhez köthető Sloveclean cégnél is.

A Pravda arról ír, hogy a bevetés összefüggésben állhat az elmúlt évi, Vata fedőnevű akcióval, ami egy titkos módon megvalósuló informatikai projekthez kapcsolódott. A projektre 52 millió eurót költöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?