ÖRESUND HĺD

Két évvel ezelőtt adták át a dániai Sjaellandot a dél-svédországi Skanéval összekötő 16 kilométeres Öresund hidat, amelyen egy éve lehet autópályán és vasúton közlekedni. Csodát tud művelni egy ilyen átkelő: ez az elmúlt egy év tanulsága svédek és dánok számára egyaránt.

Két évvel ezelőtt adták át a dániai Sjaellandot a dél-svédországi Skanéval összekötő 16 kilométeres Öresund hidat, amelyen egy éve lehet autópályán és vasúton közlekedni. Csodát tud művelni egy ilyen átkelő: ez az elmúlt egy év tanulsága svédek és dánok számára egyaránt. Mária Valéria skandináv léptékben: sokkal hosszabb és sokkal többe is került (kétmilliárd dollárba). Az üzemeltetés első egy évében nyolcmillióan keltek át vasúton, míg ötmillióan autóval. Az utazók számában benne foglaltatnak a napi ingázók is, számos vállalkozás települt át a másik oldalra. A felmérések kiderítették: Skane 1,1 milliós népességének 83 százaléka, míg Nagy-Koppenhága 1,8 milliós lakosságának 58 százaléka kelt át a túlpartra. Pedig a hídpénz borsos: egy sautó oda-vissza 460 dán koronáért (2600 koronáért) járhatja meg az utat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?