Hidak és szerepek

Felhőtlen gyerekkorunkban imádtunk az akkor még egyetlen, a dicső szovjet hadsereg építette pozsonyi hídon sétálni. Sok-sok, nagyjából hasonló korú unokával mérgelődött szegény nagyanyám, aki nemigen tudott ráncba szedni bennünket. A legmerészebb produkció – ma a gondolatába is beleborzongok – az volt, hogy fölültünk a híd korlátjára. Ezt már csak azzal tudtuk fölülmúlni, hogy néhány lépésnyit végigegyensúlyoztunk rajta. Ha jól emlékszem, tízévesek sem lehettünk, s isteni csoda, hogy ilyen teljesítmények után megértük a későbbi korokat.

A következő hídemlék egy vasúti röphídhoz köt. Ez még mindig a gyerekkorom. Akkor épült, a város peremén, a vasúti sínek fölött ívelt át. Megszületésének első hetét ennek tetjén töltöttük. Integettünk a mozdonyvezetőknek, fittyet hányva arra, hogy a gőzös pöfögése maradandó nyomokat hagy arcunkon, de főként ruhánkon. Volt is utána néhány atyai, anyai, de a szikraeső csodálatától a fakanál sem tudott volna elrettenteni.

Aztán, valamikor a felnőttkor küszöbén kiderült, hogy nem a kőből, fémből, fából épült hidak a legjelentősebbek, hiába kötnek össze partokat, városokat, országokat. Ezek jelentőségét csupán az építészek becsülik túl, meg néhány szenvedélyes világutazó (akikről tudjuk, jelentős részük nem a keleti blokk valamelyik országából került ki).

Az igazi híd a nemzeti kisebbség – hirdették fennen azok, akiket a sors többségi létre ítélt, kisebbségi szemmel nézve, a szó pozitív értelmében. Hogy nem tudtak, vagy nem akartak, netán nem tudhattak, nem akarhattak (mert tiltotta a rendszer) mit kezdeni velünk, kisebbségbe szorultakkal, s ezzel akartak vigasztalni bennünket, létünket így akarták legalizálni, fontossá tenni, csinosítani? Talán azok tudják, akiket megbíztak a szereposztással.

– Maguk pedig lemennek hídba, a szomszédos országok politikusai pedig szépen átsétálnak, átgázolnak rajta – gondolhatták kajánul a szereposztók-rendezők. Akik mindig tudták, érezték, mikor lehet, mikor kell velünk érvelni, pajzsként maguk előtt tartani, kártyapakliból elővenni, talonba tenni. A hídszerep fogalma, remélem, egyszer s mindenkorra eltűnik a szótárunkból. Most, hogy áll már a Mária Valéria híd, amelynek csonkja pontos tükre volt országok egymáshoz való viszonyának.