Önmegtartóztató recenzió Jarábik könyvéről

Várható volt, hogy egyszer könyvet ír Jarábik Balázs, miután sokkal többet járt posztszovjet tagköztársaságokban, mint mi szlovákiai magyar halandók együttvéve. Az sem meglepetés, hogy a Vámbéry nevezetű szögre akasztja fel a történetet, mert mindketten Dunaszerdahelyen tengették ifjúkoruk egy részét. Jóban is vannak, legalábbis a szövegek alapján, mert Balázsunk folyamatosan Árminunkozza Vámbérynket. Talán mert Jarábik a Vámbéry téren lakik. Fordítva ciki lenne.

Ha az ember kezébe fogja a művet, először talán megriad, mert Lilium Aurumunk kissé szakácskönyvszerű külsőt varázsolt neki, amely érzésünket a borítóra tákolt áfonyatorta még inkább megerősíti, de kiderül, ez egy mecset valami nagyon furcsa látószögből. A címet nem tudom, ki találta ki, de adnék neki egy körmöst. Kán kán-kán. Pár hónapja emésztem. Alcím: Önmegtartóztató útinapló Vámbéry földjéről. A zord külső azonban egészen kellemes belsőt takar.

Jarábik(unk) pár hónapot Üzbegisztánban töltött. Üzbegisztán az az ország, amelyik nevét meg kellett tanulni az általánosban, hogy elsorolhassuk a tizenöt szovjet tagköztársaságot, majd sűrű köd. Aztán az ország nevével akkor találkozhattunk ismét, amikor az amik az afganisztáni hadviselésre készültek 2001 októberében. Mert a közép-ázsiai térség egyik legszegényebb, iszlámügyben szárnypróbálgató állama beállt a nemzetközi koalícióba. Szóval, erre az Isten és Türkmenisztán háta mögötti helyre vetődött Jarábik, mint már említettem, nem első szerdahelyiként. Hogy miért éppen Taskentbe vándorolt, az némileg talány marad a könyv elolvasása után is. Annyit tudunk meg, hogy a rezsim bebörtönzött iszlám ellenfeleinek kiszabadítását tűzte zászlajára az őt Üzbegisztánba küldő amerikai szervezet. De hát munkáról nem beszélünk, az csak életünk egyharmadát viszi el, legalábbis jobb körökben. Tehát vessük magunkat a magánéletbe. A köztes vagy fejezetcímek pikáns részleteket is ígérnek. Bár nem egy Tizenegyezer vessző-pontossággal leírt hardpornót kapunk, csupán néhány részletet az iszlám világ szexuális gondolkodásáról, fantáziáiról és szexuális kísértéseiről. Ez még így is több, mint amennyit eddig sejtettünk.

Ahhoz képest, hogy keveset vagy csak általánosan ír a szerző az üzbég rezsim túlkapásairól, elég plasztikusan tárja elénk a számunkra már elképzelhetetlent: az ember nem szabad, szólnia nem szabad, gondolkodni nem szabad. Finoman azért következtetni lehet arra, hogy ha az ember ott szabad volna, és gondolkodnia is szabad lenne, valami hasonló történne, mint most Irakban. Tanulnánk az üzbég Fallúdzsákat, ahol éppen iskolát vagy fogászati rendelőt robbantanak fel a szélsőségesek. De még nem tartanak ott, mert a rendszer brutálisan elnyomja a fundamentalizmus megnyilvánulásait. Itt kerül az európai ember csapdába. Amíg Szaddámot el nem űzték az amerikaiak, addig Irakban az iszlám szélsőségesek szagáról sem hallottunk. Amint friss levegőre nyílottak az iraki ablakok, azonnal nekibuzdultak a terroristák is. S a Jarábik könyvét olvasóban is felmerül, hogy nem volna-e jobb megtartani arrafelé a diktatúrát, preventíve. Ezért a mondatomért valószínűleg a szerző hadbíróság elé állíttatna. Talán meg is érdemelném.

Vissza a könyvhöz. Részesei lehetünk egy szemernyi Taskent, Szamarkand, Bokhara, Karakalpaksztán, Khiva és Ferghana-völgy leírásának. Komolyan mondom, kedvet kaptam felkerekedni, és megnézni, üzbég testvéreink hol élik mindennapjaikat és hova csalogatják turistáikat. Mert például amit a harmincoldalas képmelléklet sejtetni enged, az izgalmas és vonzó. A képmelléklet mellesleg nagyon hasznos. Elfoglalja magát az ember vele olvasás közben, mert mindent látni akar. Mondanom sem kell, ötven-ötven százalékban hiába vagy sikeresen. Vannak képek, melyek majdhogynem ismétlődnek, vannak, melyek kimaradtak. Fülig Jimmy legnagyobb sajnálatára.

S ha már az ismétlésnél tartunk. Nem árt, ha az embernek többször elmondják, hogy jegyezzen is meg valamit, de nem szabad túlzásokba esni. Egy alapos szerkesztés talán kigyomlálhatta volna az ismétléseket ismétléseket ismétléseket a könyvből, vagy legalább redukálhatta redukálhatta volna. Az alapos szerkesztés a stíluson is emelt volna. Helyenként rendkívül nyeglére sikeredett a nyelvezet, teljesen fölöslegesen. Bazári nyüzsi — szól a kép alatti szöveg; nem értem, itt miért nem lehet nyüzsgést írni. Máshol határozottan komolykodó, megint máshol vámbérys. Ez a stíluskavalkád néha zavar.

Összességében azonban értékes könyvet fogtam a kezemben. Érdekes, szellemes és kalandos; valami olyasmit próbál meg sikeresen közelebb hozni hozzánk, ami nem hogy távol áll tőlünk, de nem is tudunk róla semmit. Pedig ugyanazt a bolygót tapossuk mindannyian, csak vannak, akik még tőlünk is keletebbre. Molnár Norbert