Ombudsmannak lenni türelmi játszma

Önt 2011 őszutóján választották mai alkotmányos tisztségébe. Akkor úgy vélekedett: a korábbi évek gyakorlatától eltérően másként igyekszik ellátni a hivatalát. Sikerült?

Ennek értékelése igazán nem rám, hanem a széles körű nyilvánosságra tartozik. Az én dolgom, miként az általam irányított ombudsmani irodáé is, törekedni erre.

Úgy érzi, hogy jó címen, megfelelő hivatal élén áll?

Egész életemben, a jogtudományi kar elvégzése óta azzal a jogalkalmazási meggyőződéssel végzem munkámat, hogy a törvények és az alkotmány nemcsak paragrafusokba öntött betűtenger, hanem mögöttük elsősorban az embert kell látni; a jog – egy jogállamban – tulajdonképpen neki jelent támaszt és biztonságot. Emberjogi biztosként pedig még alaposabban, hangsúlyosabban előtérbe kerülhet ez a szemléletmód.

Bírónőként hosszú évekig elfogulatlanul, előítélet-mentesen ítélkezett. Az emberjogi biztos hivatalának élén, „ombudswomanként” is sikerült megőriznie pártatlanságát a pártos elveken működő, ezért folyamatosan összeszólalkozó Szlovákiában?

Másként válaszolok. A bírói pártatlanság, részrehajlatlanság princípiuma nem az illető politikai nézeteire vonatkozik, elvégre az indifferens igazságosság eleve természetes velejárója a bizonyítási eljárásokra épülő, hiteles ítélőbírói munkának. Viszont az emberjogi biztos – mind az alkotmány, mind az ombudsmani hivatalról szóló törvény értelmében – már nem lehet a szó eredeti értelmében elfogulatlan, hiszen értelemszerűen annak pártján áll, akit jogsérelem ért. A közigazgatási hatóságok és egyéb szervek eljárásainak értékelésekor pedig azt kell objektíven mérlegelnünk, hogy azok a saját jogkörükben kifogástalanul intézkedtek, vagy hibáztak-e feladataik teljesítése során. A polgár és a hatóságok indokolt vitáiban, tárgyilagosan, az egyén pozícióit oltalmazzuk.

Az emberjogi biztos tevékenységében mi lényegesebb: a szakmai tudás vagy az erkölcsi kiállás?

Gondolom, a szakmai felkészültség annyira magától értetődő követelmény, akár a lélegzetvétel természetessége. Az erkölcs pedig ebben a tisztségben minden egyébnél lényegbevágóbb, hiszen ha valaki híján van az etikai elveknek, akkor szakmailag hiába képzett.

Mindennapi munkájában hogyan tapasztalja: az ombudsmannal szemben jogos az elvárás, hogy olykor-olykor olyan kérdésekben is nyíltan állást foglaljon, amelyekbe hatásköreit tekintve ugyan nincs közvetlen beleszólása, ám személyi tekintélye és hivatalának súlya mégiscsak véleményalkotásra készteti?

Fontolóra kell venni, hogy adott esetben a közélet mely területéről van szó. Ha a dolog egyértelműen politikai vetületű, akkor a tartózkodó magatartás a tanácsosabb. De ha társadalmi, közéleti jellegű gondokról, napi történésekről vagy éppenséggel a kisebbségeket érintő emberjogi problémáról van szó, akkor az ombudsmannak illendő nyilvánosan is hangot adnia véleményének, mert ezzel részint a terítéken lévő ügyre vonatkozóan, részint a társadalom és annak különböző intézményei számára is új horizontokat nyithat meg.

Szlovákiában, immár tizenvalahány esztendővel az ombudsman posztjának létesítése után, milyen közéleti befolyással bír az emberjogi biztos?

Hivatalba lépésemet követően az irattári dossziék alapján bizonyos fokig fölmértem, hogy mit végzett az elődöm. Így első tapasztalatként ráébredtem, hogy a lakosságnak csupán csekély hányada tartja számon a jogállamiságnak ezt az intézményét. Az aktuális adósságok egyike tehát, hogy mielőbb beépüljünk a szélesebb köztudatba, és a közvélemény jobban megismerje az ombudsman, illetve az általa vezetett hivatal mérvadó álláspontjait az emberek alapvető és demokratikus jogait illetően.

Vajon mi lehet annak döntő oka, hogy az előző esztendőkben nem a kívánt nívón épült ki az ombudsmani hivatal tekintélye?

Valószínűleg az, hogy Szlovákia annak idején alkotmányban rögzített institúcióként megteremtette ugyan az emberjogi biztos posztját, de sokkal inkább a nemzetközi kötelezettségeinek köszönhetően, mintsem az állam természetes belső igényéből tette. Ennek az intézmény társadalmi rangja, közéleti tekintélye látja kárát, tulajdonképpen napjainkig.

Ön mit tudott, mit tud ezen módosítani?

Fontos feladatomnak tekintem, hogy a polgárok hozzánk benyújtott indítványai és panaszai alapján kezdeményezőleg tegyek saját lépéseket is. A közéletnek olyan részterületeit érintve ezzel, amelyekre az előző emberjogi biztosnak bármi okból is, de nem terjedt ki a figyelme. Így, egyebek mellett, a belügyminisztérium bizonyos eljárásai, más intézmények rendszerszintű intézkedései, a művelődésre való jog vagy a hazánkba érkezett menekülteknek nyújtott jogsegélyszolgálat iránt is érdeklődöm. Az érintett hatóságok ezt néha meglepődve fogadják, hiszen emberjogi szempontokból eddig nem voltak hozzászokva az efféle vizsgálódásokhoz. S ahogy az lenni szokott, bizonyos esetekben sikerrel járunk, más esetekben csatározgatunk.

Tavaly a kormánypárt parlamenti frakciójától, jelesül Viera Tomanová képviselő asszonytól sértőn személyeskedő „szakmai” szemrehányásokat kapott, alig pár hónapja pedig Robert Fico miniszterelnök egzecíroztatta önt egy kormányülésen. Nem szegik kedvét az ilyen alpári bárdolatlanságok?

Nem. A dolgok lényegének ugyanis két síkja van. Az első: ha az emberjogi biztos alkalmazkodóan simulékony és nem vesz tudomást különböző komolyabb hiányosságokról, akkor a demokrácia meg a jogállamiság díszeként ártalmatlannak tartja s zokszó nélkül „elkönyveli” őt a mindenkori hatalom. A másik sík ellenben azt jelzi, hogy az ombudsman észrevételei eleven dologra tapintottak és a kritikája telibe talált. Aki pedig a szóban forgó kényes ügyért felelős, az nehezen szembesül a feltártakkal, ezért hát ingerülten reagál. Az egyszerű polgárok szemében viszont az utóbbi időben éppen az ilyen kedélyborzoló helyzetek révén nőtt az emberjogi biztos hivatalának ázsiója, mert egyre többen látják úgy, hogy ha jogsérelmek érik őket, kiállunk mellettük. Ez a dolgunk, noha az érintett hatóság nyilván nem szíveli a kritikát. De ha megemészti, és a felrótt mulasztások felszámolásába kezd, azt elégedetten konstatálom.

Akár pökhendi modortalanságaik dacára?

Tudja, a V4-ek ombudsmani találkozóján is arra a közös véleményre jutottunk, hogy egy működő jogállamban az emberjogi biztos legfontosabb feladata, hogy a parlament szeme és füle legyen! Ezért hát indokolt figyelni a lakosság hangulatát és közérzetét tükröző, többnyire az emberek nagyobb számát is érintő meglátásaira, adott esetekben a bírálataira. Egyébként a törvényben megszabott éves jelentésem tavalyi elutasítása a parlamentben Szlovákia határain túl is sokaknak föltűnt. Ahogy az is, hogy azóta a törvényhozás plénuma egy komoly jogsérelmekre utaló rendkívüli jelentésemet sem tűzte még napirendjére. Így kíváncsian várom a törvény által kötelezett éves számadásom idei parlamenti fogadtatását.

Közéletünk mely területein és mikor szenvednek szinte szemet szúró gyakorisággal csorbát az emberi és polgári jogok?

Nyilván ott és akkor, amikor egy-egy hatóság törvénysértő módon intézkedik. Példaként itt van akár a Szepsiben lezajlott emlékezetes rendőri fellépés. Annak ürügyén hivatalosan is rosszallásomat fejeztem ki, hogy a Szlovák Köztársaság mind a mai napig nem létesített olyan független intézményt, amely hatáskörileg foglalkozna azokkal az esetekkel, amikor egy bűncselekmény elkövetésével egy rendőr a gyanúsított. Szlovákiának a strasbourgi igazságszolgáltatás szellemében már régen szüksége lenne egy ilyen hivatalra, ugyanis a belügyminisztérium felügyeleti vizsgálati részlege nem független szervként működik, ami egy jogállamban súlyos mulasztás. De állandó figyelemmel kísérem például a gyerekkori művelődés jogainak sűrű megszegését vagy a már-már végtelenségig húzódó bírósági eljárások problémakörét is. Az alsóbb és magasabb rangú ítélőszékek között számtalan esetben szinte amolyan örökmozgókként keringenek a peres ügyek, ami nemcsak jelentős jogbizonytalanságot teremt, hanem a bírák személyi elfogulatlanságát, döntéseik helyességét is erősen megkérdőjelezi.

A végeláthatatlan ügyek kapcsán is kérdezem: mi a véleménye Žák Malina Hedvig ködösen elhúzódó esetéről a szlovákiai igazságszolgáltatással?

Én már több ízben leszögeztem: egy jogállamban egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a bűncselekmény puszta gyanújának kivizsgálása ennyire hosszadalmas legyen és idestova nyolc éve húzódjon. Arról nem is beszélve, hogy Iveta Radičová kormánya még 2011-ben hivatalosan bocsánatot kért Malina Hedvigtől, aki annak idején diáklány volt. Éppen ebből a se vége, se hossza ügyből kiindulva mutatok rá arra, hogy itt az ideje egy olyan törvényt hozni, amely meghatározná: milyen határidőn belül kell az államnak eldöntenie, vádat emel-e a gyanúsított ellen; és ha nem, akkor viszont köteles berekeszteni a bűnvádi eljárást. Hedvig esetében maga a vizsgálati folyamat hosszadalmassága is eleve sérti – mind az igazságszolgáltatás, mind az egyéb törvényes védelem tekintetében – az ő személyének alapjogait.

Emberjogi biztosként, eltekintve ettől a hatóságok által homályossá züllesztett ügytől, miként vélekedik az országban élő nemzeti és más kisebbségek helyzetéről, jogállásáról?

Nos, Szlovákia gyakran dicsekedik azzal, hogy mennyire betartja a kisebbségi jogokat. Bizonyságképpen például felhozza, hogy a számbelileg legnagyobb magyar nemzeti kisebbségnek saját parlamenti képviselete van. De arról jóval kevesebb szó esik, hogy az életben minden, így a kisebbségek iránti reláció is tökéletesíthető. Én ugyanis látok érzéketlenséget is a kisebbségek követelményeivel és jogos elvárásaival szemben. Mert hogy valami jó és számukra is kielégítő-e, azt nem a többségnek, hanem az érintett kisebbségeknek kell megmondaniuk. A többség dolga figyelmesen meghallgatni a kisebbségek szavát, s annak értelmében lehetőleg javítani a jogállásukon, mindennapi helyzetükön, ami az országot is szilárdabbá teszi. Parlamenti képviselőként is ezen a véleményen voltam, most pedig még inkább így látom a dolgokat. Sajnos, a többség részéről néha viszont inkább elzárkózást, távolságtartóan védekező magatartást tapasztalok.

Ön 2009-ben a Transparency International díj, 2010-ben a Fehér Holló díj révén presztízskitüntetéseket kapott; a közelmúltban pedig az Amerikai Egyesült Államok pozsonyi nagykövetének kezéből Az emberi jogok védelmezője díjat vehette át. Szlovákia legmagasabb szintű kormányzati köreiből gratulált valaki ez utóbbi magas rangú elismeréshez?

Nem, nem gratuláltak. De ettől én még ugyanolyan kedvvel és elszántsággal végzem a munkámat, mint hivatalba lépésem első napjaiban. És csak azt teszem, amit a törvény lehetővé tesz az emberjogi biztos számára. Az már az érem másik oldala, hogy ebből nemegyszer feszültség, felcsigázott hangulat is adódhat köztem és az általam bíráltak között. De hát erről szól az ombudsman jogköre és napi munkája. Függetlenül attól, hogy ez esetleg zavarja-e valakinek a köreit, vagy sem. A törvény ugyanis nem meddő szöveghalmaz, hanem a törvényesség és jogállamiság garanciája.