Öllös: a magyarok nagyobb részvétele mellett bejutott volna az MKP

<p>A szombati parlamenti választáson a felvidéki magyarok jelentősen alacsonyabb arányban mentek el voksolni, mint a szlovákok, ez okozta a magyar voksokra számító pártok és közülük leginkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) korábbinál gyengébb szereplését - mondta az MTI-nek Öllös László politológus a voksolás eredményeit elemezve hétfőn.</p>

"Ez (az alacsony választási részvétel) az MKP-t, amely szinte kizárólag magyar szavazatokból él, különösen sújtotta" - hangsúlyozta Öllös László. Rámutatott: a két, magyar szavazatokra számító párt, az MKP és a Híd szlovák-magyar vegyespárt közül a magyar lakosság körében az MKP világosan nyert, de ez kevés volt ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe.
    
"Sokkal nagyobb mozgósítási képességre volna szükség, de ez most hiányzott" - jegyezte meg, rámutatva: a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest az MKP abszolút számokban vesztett néhány ezer voksot, de választói magját megőrizte, és ha választóinak részvételi aránya meghaladta volna a szlovák választókét, a párt minden bizonnyal bejut a parlamentbe.
    
A két, magyar szavazatokért küzdő párt viszonylatában a politológus elmondta: a szombati voksoláson a Híd előző eredményeihez képest az MKP-nál is több szavazatot veszített, ami képviselőik számában is megmutatkozik, ráadásul magyar képviselőik aránya is romlott. Bugárék 11 parlamentbe juttatott képviselője közül hét a magyar lesz. "A Híd lefelé tartó pályán van, a második parlamenti választáson rosszabb eredményt ért el, mint az elsőn, és most a harmadikon még rosszabbat, mint a másodikon" - mondta Öllös László.
    
A politológus a parlamentbe bejutott pártok eredményeit egyértelműen meglepetésnek minősítette. Rámutatott: javarészt protestpártok jutottak be, és Marián Kotleba pártjával a szélsőjobboldal is erőteljesen megjelent a szlovák törvényhozásban. Úgy vélekedett, hogy a szlovák pártok választási eredményeiben az elmúlt negyed évszázadban folyamatosan szőnyeg alá söpört, értékrendbeli problémák köszöntek vissza. A kialakult erőviszonyok kapcsán úgy vélekedett: azok nagyon kiegyensúlyozottak, ezért a kormányalakítás rendkívül nehéz lesz.
    
"Valamilyen kormány összeáll valahogy, de nagyon ingatag lesz" - fogalmazott, hozzátéve: jelenleg nincs egyértelmű válasz arra, hogy egy Robert Fico vezette szűkebb vagy a legjobb eredményt elért ellenzéki párt vezetője által alakított sokpárti koalíció létrejöttének van-e nagyobb esélye.
    
"A Fico vezette koalíció sem lenne nagyon kicsi, egy partner nem elég számára, sőt bármelyik két partner sem, tehát elképzelhető, hogy az ő koalíciója is négypárti lenne" - mutatott rá a politológus.
    
A voksolás után kialakult erőviszonyok azt mutatják, hogy amennyiben nem Robert Fico alakítana kormányt, hanem a legtöbb voksot szerzett ellenzéki párt, a Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), akkor csak egy olyan hatpárti koalíció létrejöttére van elvi esély, amelynek a Bugár Béla vezette Híd vegyes párt és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is része lenne. Egy ilyen koalíció lehetőségéről Bugár Béla azt mondta: azt nagyon nehezen lehetne megmagyarázni a választóiknak, ugyanakkor hozzátette: semmi sem megmagyarázhatatlan.
    
"Egy ilyen konstrukció elképzelhetetlen az SNS nélkül (...), az érem másik oldala, hogy az hogyan működhetne, mivel vetélkedés van kialakulóban az SNS és Kotlebáék pártja, illetve az Irány között a nemzeti választókért" - mondta Öllös László, hozzátéve: bár az SNS arculata az új elnökkel, Andrej Dankóval sokat változott, a párt többi része változatlan maradt.
     
A politológus az előre hozott választások lehetőségéről azt mondta: lehetséges az a változat is, hogy a választások hivatalos végeredményének kihirdetésétől számított 30 napon belül összeülő parlament nem fog tudni záros határidőn (30 napon) belül jóváhagyni egy új kormányt, de inkább azt valószínűsíti, hogy erre mégis sor kerül, ám az így létrehozott kabinet nem fogja tudni kitölteni négyéves hivatali idejét.
    
A politológus szerint az előre hozott választások érdemben csak akkor hozhatnak a mostanitól eltérő eredményt, ha előbb egy most felálló kormányról idővel bebizonyosodna, hogy képtelen a valós kormányzásra. Ha viszont a kormányalakítási tárgyalások során derülne ki, hogy a részt vevő pártok képtelenek kormányt alakítani, az a politológus szerint a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk - Néppárt és néhány hasonló párt megerősödéséhez vezethetne.

További cikkeink a témában:

Kotleba bemasírozott a parlamentbe  

Kollárnak három hónap is elég volt a bejutáshoz

Egyre kevesebben szavaznak a magyar pártokra Magyarországi szakértő: a megosztottság vezetett a gyenge magyar képviselethez
 

Bugár: Biztosan tárgyalni hívjuk majd az MKP-t

Hogyan lesz ebből koalíció?

Kiska: Fico alakíthat kormányt

Berényi felajánlotta lemondását

 

Bárdos: Túl kell lépni az ellentéteken  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?