Októberig lehetnek vadállatok a cirkuszban

Pozsony |

Még legalább októberig nem lép hatályba az a rendelet, melynek értelmében megtiltanák az országban a vadállatok cirkuszi szerepeltetését. 

Számos nyugat-európai országhoz hasonlóan szeptembertől Szlovákia is be akarta tiltani a vadon élő állatok szerepeltetését a cirkuszban, ám a tilalom minden jel szerint csak októberben lép hatályba. A rendelet szerint a tiltólistán szereplő állatokat, így például a medvéket, nagymacskákat vagy elefántokat behozhatnák az országba a cirkuszok, de azok nem léphetnének fel a műsorban. 


Az interneten hozzáférhető adatok szerint április 29-én fejeződött be a rendelettel kapcsolatos tárcaközi egyeztetés. Másnap pedig automatikusan elkezdődött az agrártárcán az egyeztetés kiértékelési folyamata, ám ez még mindig nem fejeződött be. A mezőgazdasági minisztérium sajtóosztályától megtudtuk, a tárca csak javasolta, hogy a rendelet szeptember elsejétől lépjen életbe, de a határidőt nem sikerült betartani. A minisztériumnak ugyanis a rendelet bevezetése előtt egyeztetnie kell az Európai Unió többi tagállamával is. Ennek a folyamatnak a minimális időtartama három hónap, és mivel júliusban kezdődött, októbernél hamarabb nem érhet véget. A minisztérium munkatársa hozzátette, a folyamat tovább is húzódhat, és amíg véget nem ér, addig a rendelet nem is léphet érvénybe.


A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium által kidolgozott törvényt támogatta a Sloboda zvierat állatvédő szervezet is, a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltását célzó petíciójukat 55 ezren írták alá. 


A hozzáférhető források szerint kutya, macska vagy vadászgörény szerepelhet a műsorokban, azonban például medvék, pandák és menyétfélék, hiénák, nagymacskák, fókák nem. A főemlősök rendjébe tartozó állatok, az elefántok, a delfinek és a zsiráfok sem léphetnek a cirkusz porondjára. Idén márciusban a bazini polgármester volt az első Európában, aki megtagadta egy cirkusz fellépését, méghozzá az abban szereplő állatok miatt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?