Nyitra és Eperjes megyékben a legnagyobb a szegénység

Pozsony |

<p>Továbbra is nagy a regionális különbség Szlovákiában: Eperjes megyében a legrosszabb a helyzet, ott a lakosság 19,2 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.</p>

A jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó EU–SILC jelentés szerint rögtön a második helyen a közel 30 százalékban magyarok lakta Nyitra megye áll, ahol ez az arány 16,3 százalék. Ráadásul, míg északkeleten az elmúlt egy évben javult a helyzet, Nyitra megyében még nőtt is a szegények aránya.

A szegénységi mutatókat tekintve azonban Szlovákia továbbra is az egyik legjobban teljesítő ország Európában, hiszen csak öt államban (Izland, Csehország, Hollandia, Norvégia, Dánia) alacsonyabb a szegények aránya, mint nálunk. Több ország tavalyi mutatóit még nem tették közzé, a statisztikai hivatal ezért a 2012-es helyzet alapján hasonlította össze őket.

Magyarországon eszerint rosszabb a helyzet, mint Szlovákiában, hiszen ott a lakosság 14,3 százaléka tekinthető szegénynek, Csehországban ezzel szemben csak 9,6 százalék a szegények aránya. A statisztikai hivatal által tegnap közzétett adatok szerint egyébként a legrosszabbul Görögország teljesített, ahol a szegénységi küszöb alatt élők aránya meghaladja a 23 százalékot, 21 százalék felett van azonban Spanyolországban, Romániában és Bulgáriában is.

A statisztikai hivatal arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyes országok összehasonlítása nem a legobjektívebb, hiszen a szegénységi küszöböt minden ország külön-külön határozza meg a jövedelmek alapján, miközben ez a mutató nem veszi figyelembe a lakosság vásárlóerejét, vagyis hogy az adott összegért mennyi árut vehetnek az üzletekben.

A jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó EU–SILC jelentés hátrányai közé tartozik az is, hogy az adatfelvétel és a közzététel között hosszabb idő telik el. A statisztikai hivatal által tegnap közzétett felmérés például a tavaly április és májusi valóságot tükrözi, miközben Szlovákiában 6 ezer család helyzetét mérték fel az ország több mint 300 településén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?