Losonc. A Kármán József Alapiskola növendékeinek sorába egyelőre 16 magyar gyermeket írattak be. A nemzetiségi iskolákra vonatkozó törvény értelmében így az iskola már nyithat első osztályt a 2002/2003-as tanévben.
Nyithatnak első osztályt
Losonc. A Kármán József Alapiskola növendékeinek sorába egyelőre 16 magyar gyermeket írattak be. A nemzetiségi iskolákra vonatkozó törvény értelmében így az iskola már nyithat első osztályt a 2002/2003-as tanévben. Az iskola fiatal igazgatója, Gáspár Zoltán, bizakodóan nyilatkozott, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai alapján állítja: mindig akadnak későn jelentkezők, így remélhetőleg az első osztályosok száma még elérheti a húszat. Az iskola a közeljövőben elnyeri jogalanyiságát. Mivel a református egyház tulajdonában lévő épületben dolgoznak, fontos lesz, hogy garanciákat kapjanak a további gazdasági fennmaradáshoz. A református egyházzal egyébként kiváló az iskola vezetőségének a kapcsolata. (szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.