Nyissuk meg, tegyük átjárhatóvá a magyar–szlovák határt

Szülőfalum, a Kassához közeli Mecenzéf gyermekkoromban jórészt német ajkú volt. Először én is az itteni nyelvjárást, a mántát tanultam meg. Játszótársaim között azonban szlovákok és magyarok is voltak. Szüleim pedig ha valami titkos dolgot akartak megbeszélni, egymás között rendszerint magyarul beszéltek. Fogalmuk sem volt arról, hogy én napról napra jobban értem őket. Ez akkor derült ki, amikor egyszer megcsípett valami rovar. Iszonyatosan bedagadt a lábam, felszökött a lázam. Szüleim ijedten ismételgették magyarul, hogy vagy kórházba kell szállítani engem, vagy orvost kell hívni a szomszéd faluból, hogy adjon egy injekciót. Mire ijedten kiáltottam fel ugyancsak magyarul, hogy egyiket sem, meggyógyulok én magamtól. Aztán Kassára kerültem, s amikor polgármester lettem, már csak azért is könnyű volt szót érteni miskolci és magyarországi barátaimmal, mert jól beszéltem anyanyelvükön.

Négy éve vastapsot kapott a budapesti Országházban is, amikor magyarul fejezte be a beszédét.

Akkori partnerem, Göncz Árpád, akihez azóta is mély barátság fűz, jó előre nyugtatgatott, hogy ne lepődjek meg, ha netán akadnak honatyák, akik nem hallgatnak végig. Szívügyem volt ez a beszéd, s arra építettem, amit mindig is vallok, hogy ezeréves együttélésünk során ezernyi szállal kötődtünk egymáshoz. Akadtak tragikus események is közös történelmünkben, amelyekről ma sem hallgathatunk. De nem feledhetjük a sok-sok pozitívumot sem. Például azoknak a magyar és szlovák személyiségeknek az életművét és intelmeit, akik sokat tettek a két nemzet tényleges megbékéléséért. Beszédemet magyarul fejeztem be, s valamelyik újságíró azt írta, hogy abban a percben mattot adtam a nacionalistáknak. Hát nem egészen, mert a pozsonyi közszolgálati tévé például célzatosan csak a beszéd záró részét sugározta. Azt sugallva, hogy csak magyarul beszéltem. Fel is horkant a Szlovák Nemzeti Párt.

Mindkét nemzet és ország történelmi esemény, az uniós tagság küszöbén áll. A csatlakozás előtt és után miként lehet hasznosítani ezer éves együttélésünk pozitívumait?

Szerintem legelőször azzal, amit most Mádl Ferenc elnök úrral szeretnénk szorgalmazni. Vagyis hogy ne várjunk jövő májusig vagy a schengeni rendszer bevezetéséig. Tegyük már most teljesen átjárhatóvá a mintegy hatszáz kilométeres közös határt, teremtsünk meg minden szükséges politikai és egyéb feltételt ahhoz, hogy a szlovákiai és a magyar vállalkozók, önkormányzatok, kistérségek összefoghassanak és jobban kihasználhassák adottságaikat, hogy még felkészültebben léphessenek az Unióba. ĺgy lehet még jobb esélyük a talpon maradásra, boldogulásra. Ehhez a szlovák– magyar határszakaszon sokkal nagyobbak a lehetőségek, mint mondjuk a szlovák–lengyel szakaszon. Talán jobban is ismerjük egymást.

Nem csupán szép szavak ezek? Ön még kassai polgármesterként szorgalmazta a Miskolc és a kelet-szlovákiai kerületi központ közötti gyorsforgalmi út felépítését. Az M3-as és a csatlakozó autópálya nemsokára elér Miskolcra, viszont a szlovák oldalon, a Kassától húsz kilométerre levő határátkelőhöz vezető gyorsforgalmi útnak még a terve sem készült el. Mit szól ehhez?

Szomorúan tapasztalom mindezt, de továbbra is minden erőmmel szorgalmazom a szlovákiai útszakasz mielőbbi megépítését. Nemrég Horvátországban jártam, ahol nyugati kölcsönből már százhatvan kilométernyi új autópályát építettek, méghozzá jórészt kanyargós, hegyvidéki terepen. Lenne mit tanulni tőlük.

Több szeplő éktelenkedik a szlovák–magyar kapcsolatokon is. Hadd említsük a kedvezménytörvény ügyét. Már megszületett az egyezség Romániával is a jogszabály alkalmazásáról, de Szlovákiával csak nem sikerült zöldágra vergődni. Miért makacskodik ennyire Szlovákia?

A döntés a kormány kezében van, jómagam azt hangsúlyozhatom, hogy csak kölcsönös engedményekkel és egymás érzékenységét is tekintetbe véve érhetünk el eredményeket. Kiváló példa erre a Mária Valéria híd. Sokan berzenkedtek. S lám, ma már nemcsak az esztergomiakat és a párkányiakat szolgálja a felújított műremek, hanem a határ menti régiók gazdasági fejlődését és emberi kapcsolatainak gyarapodását is. Ki kellene végre kapcsolni a napi politikát és az indulatokat a bősi vízlépcsőrendszer ügyéből is, hogy végre csak a szakemberek dönthessenek a hágai verdikt valóra váltásáról. Őszintén szólva érthetetlennek tartom, hogy hosszú hónapok óta nincs magyar dunai kormánybiztos, nincs hát kivel tárgyalnunk erről a problémakörről. Valóban egyezségre kellene már jutni a kedvezménytörvényről is, miként annak is nagyon örülnék, ha a magyarországi szlovákságnak, s a déli szomszédunknál élő többi nemzeti kisebbségnek lenne végre parlamenti képviselete.

Támogatja a visegrádi országok szorosabb együttműködését az Unióban?

Az Európai Unión belül óriási konkurenciát látok. A csatlakozó országoknak szükségük lesz a szűkebb együttműködésre. Szerintem a visegrádi négyeknek van jövője. Közvetlen partnereink lehetnek a Benelux-államok. Pontosan annyi szavazatunk lesz, mint Németországnak vagy Franciaországnak, ettől az Unióban is félnek. Éppen ezért nem kellene a jó és szükséges együttműködésünket terhelni, hanem kölcsönös kompromisszumok árán kellene egyezségre jutnunk. Nem örülnék, ha mindig függőben maradna valami a két ország közti kapcsolatokban, amit a nacionalista pártok mindkét oldalon kihasználnának.

Kassai polgárként erőteljesen támogatja azt a legújabb közadakozást, amelynek célja, hogy Márai Sándornak végre legyen szobra szülővárosában. Eredményes lesz ez a kezdeményezés?

Biztosra veszem. Márai életművére, szellemiségére minden kassai büszke lehet. Egyébként még ottani polgármesterként szorgalmaztam a helyi Márai-ház tatarozását, továbbá azt, hogy emléktábla jelölje azokat a helyeket, ahol Kazinczy Ferenc és Batsányi János városunkban örökbecsű szellemi értékeket alkotott. Mindig a szellemi hídépítés, az egymáshoz vezető közös utak építésének a híve voltam és vagyok. Sosem a rombolásé. A szlovák–magyar kapcsolatokban, de más vonatkozásokban is.

Ezért bírálja a szüntelenül viszálykodó szlovák kormánykoalíciót?

Nem helyénvaló, ha a négypárti koalíció minduntalan két vagy még több táborra szakad, s egymást akarja legyőzni. Az sem szerencsés, ha a kormányfő külföldi elismeréssel, makrogazdasági eredményekkel kérkedik, miközben egyre nő a polgárok elégedetlensége.

Hogyan értékeli Mikulás Dzurinda második kormányának első évét?

A külföld dicsér bennünket, az emberek pedig egyre élesebben kritizálják a kormányt. Az igazság valahol a kettő között van. A makrogazdasági mutatók jók, de szerintem ami a koalíción belül működik, nem egészséges. Mindezt a külföld gyakorlatilag szótlanul szemléli, ami szintén nem jó.

Mit gondol, miért ezek az ellentétek? Dzurinda kormányfő tényleg megváltozott, ahogy azt koalíciós partnerei állítják?

Nem, nem változott meg, ő mindig ilyen volt, csak az újságírók ítélték őt meg másképpen. 2001-es parlamenti országértékelő beszédemben ezekre a dolgokra figyelmeztettem, csak akkor az újságírók nem értettek meg engem. Az emberek viszont értették, miről beszélek. Akkor még lehetett volna módosítani a dolgokon, de mostanra elhatalmasodtak az ellentétek. Nem működhet úgy egy koalíció, hogy a nagyok leszavazzák a kicsiket, főleg, ha például a költségvetésről van szó. Teljesen egyetértek a Magyar Koalíció Pártjával, hiszen a kormány a mezőgazdászoknak nem akarja megadni azt a támogatást, amit a miniszterelnök úr maga ígért meg, de most ezt a lépését mindenféle érvekkel próbálja magyarázni. Márpedig így az Európai Unióban még a szomszédos országokkal sem leszünk versenyképesek. Másik fontos kérdés az árvízvédelem. Ha árvíz van, pénzeket keresünk a tartalékalapban, miközben a költségvetésből lehetne biztosítani ezeket a tételeket, mégsem kapta meg Miklós László környezetvédelmi miniszter a szükséges összeget. Hangsúlyozzuk a környezetvédelem fontosságát, keretet azonban nem biztosít rá a kormány. A nemzeti össztermék két százalékát ígértük védelmi kiadásokra, csak hogy vegyenek fel minket a NATO-ba, most pedig azzal érvelünk, hogy más tárcákon keresztül biztosítjuk ezeket az összegeket. Ezzel én nem érthetek egyet.

Milyen lesz az idei országjelentése?

Olyan, amit a szakembereim és az emberek mondanak. Ezért járom az országot. Sose jó, ha a külföld elégedett, a belföld elégedetlen. Nem értékelhetek pozitívan. Két minisztert váltottak le politikai és nem szakmai okokból, ami nem vet ránk jó fényt.

Mi a véleménye a Magyar Koalíció Pártjának politizálásáról?

Az egyik legstabilabb kormánypártnak tartom. Évekkel ezelőtt nagyon sok szlovák elképzelhetetlennek tartotta, hogy a magyarok kormányzati tényezők legyenek országunkban. Öt éve ugyancsak ezek az erők ellenezték, hogy magyar legyen az agrártárca vezetője. Ma ezek már nemcsak megvalósult, hanem a szlovákság döntő többsége által is elfogadott tények, amelyek leginkább az MKP politizálását fémjelzik.

Jövő áprilisban elnökválasztás lesz Szlovákiában. Újra jelölteti magát?

Erre csak a törvényben megszabott határidőben, vagyis februárban adok választ. Jó okom van erre, mert ha most igennel felelek, akkor politikai ellenfeleim vagy az újságírók azt vághatják a fejemhez, hogy elhanyagolom az államfői kötelességeimet, mert csak az idő előtti kampányolással törődöm. Ha meg nemmel válaszolnék, akkor ugyanazok az érdekcsoportok esetleg azt vághatnák a fejemhez, hogy immár semmi sem fontos nekem, csak tétlenkedem egészen júniusig, a megbízatási időszak végéig. Ezért teszem a dolgom, s a szüntelenül visszatérő faggatózásokra majd kellő időben adom meg a végső választ.

Tavaly egy magyarországi lap közölt olyan fotót, amelyen rangrejtve falatozott a miskolci piacon. Gyakran jár oda?

Sajnos nem, pedig olyan fenséges tejfölös lángost sehol sem ettem még, mint legutóbb ott, az unokámmal. Azóta nem volt időm felkeresni ezeket a hangulatos helyeket, de előbb-utóbb, kassai polgárként mindenképpen szeretnék minél többször visszatérni Miskolcra is.