Nyelvtörvény: Fico örül neki, Gašparovič nem érti, miért nem értik

Pozsony |

<p>A magyarországi politikusok értetlenül állnak a szlovák nyelvtörvény módosításának elfogadása előtt, nagy részük fel van háborodva. Szlovák partnereik nem értik, miért; sőt, a nyelvtörvényt dicsérik. A szlovák parlament döntése nagyban árt a szlovákiai magyaroknak és a szlovák-magyar kapcsolatoknak is, véli Bajnai Gordon magyar miniszterelnök. „A két ország közötti alapszerződés és több nemzetközi szerződés betűjével és szellemével is több pontban ütközik a szlovák nyelvtörvény" - hangsúlyozta a Bajnai tegnap tartott sajtóértekezletén.</p>

A kormányfő szerint „át kell gondolni, hogy az új fejlemények függvényében mikor és milyen tartalommal van értelme megtartani a kormányfői találkozót, mikor válik ez ismét eszközzé ahhoz, hogy képesek legyenek megoldani a problémákat". Ezzel kapcsolatban a szlovák külügyi tárcavezető már jelezte is, nem lenne meglepve, ha „a nyelvtörvény elfogadása ürügyül szolgálna a látogatás elhalasztására". AzMSZPszerint a nyelvtörvény ellentétes az „európai normákkal, a térség népei és országai harmonikus, jó kapcsolatainak érdekeivel." Lendvai Ildikó, a párt elnöke szerint a parlamenti erőknek felelősségük van abban, hogy a nacionalisták ne rontsák a két nemzet kapcsolatát.

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi szakpolitikusa szerint a szlovák nyelvtörvény elfogadása egyet jelent az intézményes magyarüldözéssel Szlovákiában. Németh úgy véli, a nyelvtörvény elfogadása a betetőződése annak a három évnek, amelyben „egyre kézzel foghatóbb" magyarellenesség bontakozott ki a szlovák politikában. „Az államnyelvről szóló törvény mindennek a teteje" - tette hozzá a politikus.

Robert Fico miniszterelnök nem érti, miért ilyen hevesek a magyar reakciók. „Semmi olyat sem tettünk, ami ilyen típusú reakciókat válthatna ki" - mondta tegnap, a kormány ülése után. A kormányfő nem fél attól, hogy a magyar fél emiatt lemondaná a következő hetekre tervezett magyarszlovák miniszterelnöki találkozót. „Szlovákia egy olyan állam, melynek muszáj védenie saját érdekeit, és ezek közé tartozik az államnyelv védelme is" - fejtette ki Fico. „Rossz állam lennénk, ha ezt nem tennénk" - tette hozzá a kormányfő.

Ivan Gašparovič államfő sem érti, miért kell ennyit és ilyen negatív szellemben beszélni a nyelvtörvényről. Tegnap a külföldön működő szlovák diplomatákkal találkozott, akiket ezzel kapcsolatban is ellátott jótanácsaival. „Nem szeretném, ha önök lennének az elsők, akik abban az államban, ahol működnek, erről a problémáról beszélnének. De ha témává válik, nem lehetnek az utolsók, akik megvédik ezt a törvényt" -mondta Gašparovič.

„Magyarországnak meg kellene szoknia, hogy Szlovákia egy független állam" - nyilatkozta a magyar reakciókkal kapcsolatban Anna Belousovová, az SNS alelnöke. Belousovová szerint értelmetlenség, hogy a törvény szűkíti a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségét. Ennek ellenére tény, hogy ezek után kevesebb helyen lehet a magyar nyelvet használni. Például ott, ahol nem él legalább 20 százaléknyi magyar, nem lehet magyarul beszélni a hivatalokban vagy a kórházakban. (MSZ, sita, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?